Újranézés, sok évvel az első megtekintés után. Akkor hát adjuk meg, ami jár, íme az értékelésem a sorozatról! (Ezt a bejegyzést már hónapokkal ezelőtt megírtam, de elfelejtettem posztolni, végre most sikerül!)
Adatok:
Részek: 10
Sugárzás: 2005 ősz
Dalok:
Shuuji to Akira – Seishun Amigo
Infó még a sorozatról: itt és itt
Történet:
A címadó hölgyemény (Nobuta) új diákként érkezik az iskolába. Egyből kipécézik és kezdődik a piszkálódás. De Kiritani Shuuji úgy dönt, a szárnyai alá veszi a lányt és titokban producerének áll, hogy népszerűvé tegye. Segít neki ebben a kissé fura Kusano-kun is.
Karakterek:
Hölgyeké az elsőbbség. Nobuta tehát. Nagyon kedves, valamint végtelenül kitartó és bátor karakter. Ha valakit piszkálnak, lehet belőle erőt meríteni.
Kiritani Shuuji a főszereplőnk. Nagyon hasonlóak vagyunk, mert én is éppen ilyen tudok lenni másokkal. Hogy miért is nehéz nekem őszintének lennem, arra én még nem jöttem rá, Shuuji rájön, nagyjából.
Akira az abszolút kedvencem, nagyon szeretem. Ódákat bírnék zengeni róla, és most jöttem rá, hogy teljesen megfeledkeztem róla az álompasis felsorolásban. Habár a Nobuta nem romantikus sorozat, de azért akinek Akira jutna, az a lány igazán királynőnek érezhetné magát mellette!
Szereplőgárda:
Itt láttam először Horikita Makit, később anyukámmal mindig úgy beszéltem róla, hogy tudod, a Nobuta, mert ő nem túl jó a japán nevek memorizálásában. Korrekt, nagyon szerettem a félénk Nobuta alakítását.
Kamenashi Kazuya jó, hozza a szokásosat, de valahogy furcsa. Pár évvel ezelőtt még meg voltam győződve róla, hogy zseniális színész, most már nem érzem ezt. Talán az lehet a bibi, hogy a hétvégén az összes KAT-TUN albumomat letöröltem? 😀
Yamashita Tomohisa szerintem jó színész. Annyira jó karaktereket kap a sorozatokban, hogy lehetetlen nem megkedvelni őket. Az összes közül az Akirás alakítása tetszik legjobban. Utána akarok olvasni, mennyi volt ebből saját ötlet és mennyi forgatókönyves dolog.
Pozitívumok:
– Az egyik legszebb történet a barátságról. Nagyon szeretem a romantikus történeteket, de a legjobb, hogy ez sosem akar több lenni, mint aminek lennie kell.
– Akira mindenestül: konkon, Akira shock, az hogy mindig megbotlik… sorolhatnám.
– A tanulság. Ha magányosak vagytok, szívmelengető végignézni.
– Az apró poénok, pl. az utolsó részben a fűrész.
– A zene: Ike Yoshihiro ❤
Negatívumok:
– Tanárként figyeltem így másodjára a háttérben dolgozó tanárokat is. Az osztályfőnökük pl. csomó helyzetet kezel rosszul. Nem értem, mire fel kapja meg a leveleket.
Hasonló dorama:
Mondhatnám bármelyik barátságról szóló sorozatot, de igazából nem, a Nobuta ilyenből a legjobb!
Amit tanultam belőle:
Nobuta Power ChuNyu 🙂 Amikor először néztem, még szinte minden új volt, hiszen ez az egyik első doramáim egyike, abból az időből, amikor még egyetlen szót sem értettem ki a japán nyelvből. Nagyon jó volt most újranézni és érteni szinte mindent!
Értékelés:
10/10
Legutóbbi hozzászólások