Nobunaga Concerto, SHARK, Gomen ne Seishun! – első benyomások

Most egy kicsit összevont poszt lesz, azért is, mert egyszerre 3 újat is elkezdtem, és így gyorsabb 🙂 Mellesleg mind a 3 egészen másféle sorozat, eléggé elütnek egymástól, de pont ez a jó. Haladjunk sorban!

Nobunaga Concerto:

Idei, még jelenleg is vetített sorozat. Kosztümös, időutazós darab, nagyon kíváncsi voltam rá.

Történet: Kicsit bugyután indult, aztán hamar átcsaptunk Nobunaga korába és onnan már jobban tetszett. Szerettem, hogy lehet komolyan venni. Hasonszőrű a Jinhez, bár nem érzem olyan komolynak egyelőre.

Színészek: Ledöbbentem, hogy Shun diákot játszik. Látszik is rajta, hogy már elég rég koptatta az iskolapadot. Nem igazán sikerült megfiatalítani. Ettől függetlenül persze remekül elboldogul. Elég jó szereplőgárda van mellette, pl. Mukai Osamu, Yamada Takayuki és Shibasaki Kou 🙂

Szerintem ezt be fogom fejezni.

SHARK:

A totális kikapcsolódás volt vele a cél, meg mert azt hittem, a Shut Up: Flower Boy Band feldolgozása, de nem, csak az alapsztorik lopták el és aztán más irányban folytatódik.

Történet: Zenekaros. Semmi megerőltető, még túl komolyan sem lehet venni.

Színészek: Hát én ezzel a generációval már nem vagyok tisztában, és nem is jók annyira, hogy utánuk nézzek, vagy megkeressem a nevüket. Gondolom a legtöbbjük JE-s srác, de tényleg fogalmam sincsen és elnézést, de lusta vagyok megnézni 🙂 Átlagos alakítás, néha inkább rossz.

Befejezem, mert csak 20 perc és egy fárasztó munkanapon segít kikapcsolni.

Gomen ne Seishun!:

Az összes közül a leginkább tetsző ez volt. Ez is fut jelenleg, de a lényeg, hogy KudouKan írta a forgatókönyvet! Szóval rossz nem lehet 🙂

Történet: Tanáros és sulis, szóval ezzel már megfogott magának. Megfelelő mennyiségű és jól a történetbe épített visszaemlékezéssel.

Színészek: Nishikido Ryot vissza tudták fiatalítani gimis srácnak, tökre megdöbbentem! De tanárnak sem rossz. Meg szoktam lenni elégedve vele, és bár nem miatta, hanem a történet miatt kezdtem bele, azért ő egész ügyes. Mitsushima Hikari amúgy a kedvencem, legutóbb szótlan, félős karaktert játszott, itt azonban totál más!

Ezt is be fogom fejezni 🙂

Egyelőre ennyi, bocsánat, hogy egybe hadartam el őket, de még mindig el vagyok havazva kicsit, de talán december elejétől nem csak nézni, de írni is lesz egy kis időm és akkor bepótolok pár dolgot!

Bambino!

Ha valaki igazán főzéssel kapcsolatos sorozatot akar nézni (így a Pasta után háta megjött erre a kedv), akkor ezt ajánlanám. Tényleg a főzésről, a tanulásról, a fejlődésről szól, és sokkal jobban bemutatja ezt, mint általam látott bármelyik főzős sorozat. Az olasz szavak még mindig a fülemben csengenek, ha rágondolok, pedig már legalább két vagy több éve láttam.

 

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2007 tavasz

Dalok:

Arashi – We can make it!

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

A főszereplőnk Ban Shogo, aki dolgozni kezd egy olasz étteremben. Az az álma hogy híres séf legyen.

Karakterek:

Ban Shougo tipikusan az a karakter, aki naiv álmodozó. Azt hiszi magáról, hogy sok mindent tud, csak aztán amikor bekerül egy híres étterembe, nála sokkal többet tudó szakácsok keze alá, rá kell jönnie, hogy nem így van. Szerettem, minden idegesítősége ellenére is, mert tudott tanulni, alkalmazkodni, fejlődni és nem adta fel könnyen.

A konyhán dolgozó személyzetet is szerettem, különösen a kissé bogaras cukrászt.

A nem szakács karakterek közül Yonamine Tsukasa karaktere volt a legjobb, az italian guy, aki tényleg nagyon szimpatikus volt.

Részletesebben nem igen mennék bele, mert így évek távlatából nem igazán emlékszem már a többi karakterre.

Szereplőgárda:

Matsumoto Jun a főszereplő, na ez anyukámnál alapból szerethetővé tette a sorozatot, nekem ennyi nem elég 😀 Mindenesetre MatsuJun hozza a tőle várható szintet, teljesen rendben lévő, cuki karakter, matsujnos mosollyal.

Kitamura Kazuki abszolút zseniális volt, tényleg az ő szerepéért az ő játékáért éri leginkább megnézni az egész sorozatot – már persze a főzős ismereteken kívül.

A szereplők között van még Mukai Osamu és Satou Ryuuta. Mindkettejüket nagyon szeretem, és valóban az ő szerepükre emlékszem is, a többiekére kevésbé.

Pozitívumok:

– Tényleg nagyon nagy betekintést nyújt a konyhai munkába, mióta láttam és étterembe megyek, mindig eszembe jut, hogy mi lehet ott.

– A szakácsok és felszolgálók kapcsolata: Nagyon szerettem azokat a képeket, hogy a konyhában zajlik az élet, füst, edénycsörömpölés, egy percnyi pihenő sincsen, addig kint az étteremben a pincérek olyan nyugodt türelemmel dolgoznak, hogy megdöbbentő a különbség

– A műszak utáni beszélgetések és közös főzések és ebédelések, szóval egy csomó dolog volt, ami jól összekovácsolhatta a karaktereket.

Negatívumok:

– Igazából a konyhai életen kívül nem nagyon történnek dolgok, így egy picit unalmas.

– Van benne egy szerelmi szál, ami szerintem teljesen felesleges, mert kb. 2 epizód erejéig jelenik meg hangsúlyosabban.

Amit tanultam belőle:

– Hogy jó, hogy nem szakács lettem, tuti nem bírnám 😀

Értékelés:

6/10

Atashinchi no Danshi – アタシんちの男子

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2009 tavasz

Dalok:

GIRL NEXT DOOR – Infinity

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

A főszereplőnk Chisato, aki az apja adósságai miatt folyton menekülni kényszerül, de egy nap megmenti egy férfi, aki furcsa ajánlatot tesz neki. Feleségül kéri egy hónapnyi időre. A lány beleegyezik, de egy hónap múlva a férje meghal, ő pedig megörökli a családot a hat fiúval…

Karakterek:

Nem Mineta Chisato volt azt a karakter, aki miatt végignéztem a sorozatot. Bár elég fura helyzetbe keveredik, szerintem néha eléggé fura módon próbálja megoldani a dolgokat. Bár persze érdekes szituáció, nem tudom, én mit tennék.

Mindenesetre a fiúk karakterei sokkal érdekesebbek. Shou, Fuu, Takeru, Masaru Satoru és Akira. Mindegyiknek van valami stiklije. Satoru például nem mer kijönni a szobájából, Masarunak eléggé érdekes komplexusai vannak a nőkkel kapcsolatban, Takeru valami motoros banda tagja, és így tovább.

Szereplőgárda:

Horikita Makit a szerethető színésznők között tartom számon, eléggé hasonló a szerepeiben, de mégis van valami kellemes aurája, amitől nem válik olyan színésznővé, akit ki nem állhatok.

A fiúk miatt néztem meg igazából, mert hát ott van Mukai Osamu, aki igazából csak most kezdett híresebb lenni az utóbbi pár évben, de engem mindig megfogott még mellékszereplőként is.

Kaname Junt is sok szerepben láttam már, nem rossz színész, de nekem nagyon ellenszenvesnek tűnik, magam sem értem miért. Mindenesetre itt is egészen jót alakított.

Okada Yoshinoriról el kell mondani, hogy nem egy szépség. Kedves és szimpatikus, de nem azért szeretik (már ha szeretik), mert helyes, és kötve hiszem, hogy rajongó nők ezrei őrülnének meg érte. Én mégis kedvelem, talán egy picit ezért is.

Yamamoto Yuusuke szerepe a legőrültebb az egész sorozatban, zseniálisan hozza a dolgot, persze kissé yamamotoyuusukésen túljátszva, de azért mindenképpen az ő szerepe volt a legextravagánsabb!

Seto Koujit a Koizora óta figyelgetem, egészen jó, a Rinne no Améban szinte már zseniális. Mégis sokszor érzem ugyanolyannak, megszokottnak, ha hasonlóak a szerepei, ezért esik jól olyan szerepben látni, ami különleges karakter köré épül, itt annyira ez nem jellemző.

Pozitívumok:

– A szaunázások: a legjobb jelenetek

– A kastély: elfogadnám egy játékgyáros kastélyát!

– Seto Kouji és Yamamoto Yuusuke együtt: semmi perverz gondolat, de ők már többször játszottak együtt, hogy szerintem ez a játékukon is meglátszik.

– Kibogozandó múlt: mindig szeretem az ilyet, és főleg különleges azért, mert igazából ez egy vidám dorama, mégis van benne elég gondolkoznivaló

Negatívumok:

– A műkosz Chisato arcán, na meg a paróka…

– A néha picit bugyutának érzett történet

– Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy mennyire lehet komolyan venni, és mennyire viccnek ezt az egészet, eléggé a határon mozog, és néha ez összezavart

Amit tanultam belőle:

– A sorozat remekül bemutatja, hogy még a huszonéves férfiak is tudnak úgy viselkedni, mint az ötévesek 😀

Értékelés:

5/10