Pasta – 파스타

Adatok:

Részek: 20

Sugárzás: 2010

Dalok:

– Pasta OST

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Seo Yu Gyeongot éppen előléptetnék szakácsnak konyhalányból, amikor is új főnök érkezik a konyhába, aki azzal kezdi, hogy kirúg minden nőt. Seo Yu Gyeong azonban nem megy el. Aztán lassan egymásban szeretnek…

Karakterek:

Seo Yu Gyeongot nagyon nem szerettem, mert hát nem igazán értem mit lehet szeretni ebben a kissé bugyuta, naiv és tudatlan lányban. Persze, el lehet szórakozgatni vele, de igazából olyan szürke és semmilyen volt, hogy nem tudtam megkedvelni. Azt meg főleg nem értem, miért szeretett bele két férfi is.

Choe Hyeon Uk pont az a fajta karakter, akit szeretek, és szerintem rajtam kívül még sokan. A kívülről morcos, hideg, akár kegyetlen, de belül egy teljesen normális ember. Remek volt.

O Se Yeong volt a kedvencem a nők közül. Mert könnyebben azonosultam vele, mint pl. Seo Yu Gyeonggal. Mert ki nem követett el még hibát? Ki nem akarta még újrakezdeni az életét, Ki nem kapaszkodott még fölöslegesen egy szerelembe és nem mert továbblépni? Szerintem mindenki. És szerettem, hogy a hibái ellenére nagyon szerethető karakter volt.

Kim San volt a szívem csücske, bár az ő nagy szerelmét sem igazán értem, de jó volt azt látni, hogy van olyan férfi még a világon, aki 3 évig tud titokban szeretni egy nőt. Bár pont ezért tűnt eléggé idealisztikusnak…

Szereplőgárda:

A négy főszereplő egészen jó volt, bár nyilván Lee Seon Gyun vitte a hátán az egészet, nélküle eléggé semmilyen lett volna színészi játék. Zseniális ez a pasas, tényleg. A Coffee Prince-ben pl. elég soká tartott, hogy megszeressem, de aztán azóta nagyon kedvelem!

A többi három főszereplőnk rendben volt, az átlagos szintet hozták.

Mellettük viszont szinte mindenki szörnyű volt. Az olasz szakácsok egy az egyben, főleg a nőnek kinéző No Min U! De a másik 4 szakács is, nem csak hogy nem voltak szépségek, de annyira irritálóak voltak, hogy utáltam őket. És persze a lányok, hát ők a szörnyűség tetőfokai voltak!

A mellékszereplők között két meglepetés volt csak: Hyeon U, aki a pincérsrácot alakította, őt nagyon kedveltem. Lee Seong Min, akit nagyon nem szerettem az elején, de a végére az egyik kedvenc karakterem lett, és a színészi játéka is értékelhető volt.

Pozitívumok:

– Lee Seon Gyun!

– A romantkázós jelenetek

Negatívumok:

– Ha toplistáznék olyan sorozatokat, amikben a leggusztustalanabbul esznek, ez nyerné az első helyet! Hát így kóstolgatni a tésztát, fúj!

– A sztori: volt ebben lehetőség, de úgy érzem, csomó mindent nem használtak ki benne, lehetett volna több drámázás. Az elején attól féltem túl sok lesz, de túl kevés volt, pedig én szeretem a szerelmi drámákat!

– A szinkron és fordítás: nem írok róla semmi mást, nyígtam miatta már eleget.

– Seo Yu Gyeong: egy erős női karakter mellett sokkal jobban a hatása alá kerültem volna, de ez a mindenkinek behódoló, fejet hajtó ázsiai nőtípus nekem nagyon nem jön be.

Amit tanultam belőle:

– Egy kevés főzési ismeretet talán szereztem (bár igazából ezt csak azért írom, hogy írhassak ide valamit. Enélkül is egészen jól tudok főzni)

Értékelés:

5/10

Pasta 9. rész

Mivel már majdnem a felénél vagyunk, gondoltam írok róla egy kis rövid bejegyzést. 9 rész, és kezdem azt érezni, hogy kezd kifulladni a sorozat, nem viselem jól ezt a romantikus huzavonát szerintem, kezd idegesíteni.

Ami nem tetszik:

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat ront az egészen a szinkron. Azt is tudom, hogy Harcsik Róbert hanga rengeteget elvesz a Lee Seon Gyun-féle hangélményből, és habár nem vészesen rossz, de mégsem bírom túltenni magam azon, hogy hiányzik az eredeti! Plusz Zámbori Soma viszont annyira kellemes (bár olyan lassan beszél!), hogy Kim San talán túl szimpi nekem, az eredetiben nem tudom, milyen lenne. A legszörnyűbbek a kirúgott lányok egyébként, ha megjelennek, már húzom a szám.

 – Valamint a fordítás! Néha teljesen értelmetlen szószerkezeteket veszek észre. Arról nem is beszélve, mennyire következetlen a magázódás-tegetzés terén, vagy éppen azt vettem észre, hogy  Seo Yoo-Gyeong néha nővér, néha húg, ha az tesójával kapcsolatban beszél róla az apja. Nem tudom, koreaiul van-e rá külön szó, de ha nincs, akkor is lehetne következetes. Plusz hiányzik minden egyéb sajátosság, oppák, és hyungok is… nem mondom, hogy meg kéne hagyni, de akkor is, szokatlan és olyan erőltetett.

– Az évődés: mondtam már az elején, hogy ez a 20 rész sok lesz, és már most érezni ezt. Ezen a 9-en majdnem elaludtam!

Ami tetszik:

– Azért azok a romantikus jelenetek működnek. Még ha a szikrát nem is érzem, de az ilyen puszilós, ölelős, kézfogós részek legalább bejönnek!

Összegzésképpen: ha nem a tv-ben menne, már lehet feladtam volna (amúgy nem biztos, mert eredetiben ugye valamennyivel jobb lenne). Azt érzem, mint szinte minden koreai sorozatban, amit eddig néztem/nézek: ugyanaz a séma, de ebbe a témába nem kezdek bele, de majd szentelek neki egy bejegyzést!

Legközelebb pedig akkor írok majd a Pastaról, ha befejeztem, és jön a nagy értékelő bejegyzés 🙂

Pasta 파스타 1. rész – bepillantás az eredetibe

Csak azért, hogy mindenki tisztában legyen, miről maradunk le a nem túl jó szinkron miatt. Lee Seon Gyunnak olyan hangszíne van, amit lehetetlen visszaadni bármilyen szinkronnal. De amúgy sem elég harsány ez a Harcsik Róbert, például a kiabálós részeket nagyon rosszul csinálja. Lee Seon Gyunt legalább olyan erős karizmatikus hanggal áldotta meg a sors, mint Alan Rickmant vagy Stephen Fryt, és mi ebből nem hallunk semmit 😦
Na meg persze a lányok egyike sem olyan idegesítő valójában, mint a szinkronban…

Pasta 파스타 1. rész – első benyomás

No hát mivel nem vagyok a kosztümös doramák rabja (igazából kb. mind kifogott rajtam eddig), így örültem, hogy végre modern korban játszódó sorozatot is láthatunk a tv-ben. Inkább a japán sorozatokhoz áll közel a szívem, de ha már koreaiban idáig jutottunk, egyszer talán a japán sorozatokat illetőleg is fogunk majd itt járni 🙂

Tehát akkor első benyomások, gondolatok a Pasta első részéről:

1. A szinkron: nem a legjobb, még most sem, bár nem zavart olyan rettentő módon, ám Lee Seon Gyun fantasztikus hangját meg sem közelíti a szinkronhangja. Muszáj lesz belenéznem az eredetibe is, hogy halljam azt is!

2. A történet: Bejött, kevés dorama van ami első alkalommal megfog. De ez most olyan volt, az aranyos kis bugyuta találkozás, a zebrás randi-dolog, a halak, meg az egész. Jó ez egyelőre, bár a 20 rész nekem soknak tűnik, koreai sorozatokban a 16, japánban meg a 11 az, amit szeretek. De legalább jó kis kajálós dorama, amiket szeretni szoktam.

3. A színészek: A koreai sorozatok terén nem vagyok otthon, de Lee Seon Gyun már a Coffee Princeben is olyan jó volt, hogy igazából érte néztem meg, úgyhogy miatta biztos megéri nézni. De egyelőre Gong Hyo Jin is korrektnek tűnik, csak a barátnők idegesítettek picit (főleg a szinkronjuk!).

Holnap megnézem a következő részt is, ha minden jól megy! 🙂 Az egyetlen, amit sajnálok, hogy anyukám (akivel együtt sorozatozunk) délutáni műszakos, így ő lemaradt róla. De majd keresek rá megoldást…