Pasta letöltés

Mivel látom, hogy sokan keverednek a blogomra a Pasta miatt, főleg mert letöltést keresnek hozzá, itt egy link a szinkronos tv-ben menő verzióhoz. Ne felejtsétek el megköszönni Errorkának a feltöltést 🙂

Long Vacation – ロングバケーション

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 1996 tavasz

Dalok:

Kubota Toshinobu (feat. Naomi Campbell) – La La La Love Song 

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Már az első benyomásoknál írtam róla. Összeköltözős dorama, amiket szeretni szoktam. A két főszereplőnk: Hidetoshi Sena és Hayama Minami. Sena zongoraművész, pontosabban jelenleg gyerekeket tanít zongorázni, mert az összes meghallgatáson általában rosszul teljesít. Minamit pedig elhagyja a vőlegénye, lelép az esküvő napján. Ő pedig elrohan a lakásába, ahol Sena nyit ajtót, mint a vőlegény szobatársa. Mivel nincsen más lehetősége, Minami beköltözik Senához.

Karakterek:

Hidetoshi Sena alapjában véve egy csendes nyugodt srác, amolyan „művészlélek” szerintem. Eléggé érzékeny és kedves is. Keresi az útját, önmagát, a zongorázással is sok gondja van, szóval tökéletesen az a szereplő, aki a történet során jól tud jellemfejlődni, és így a munkájában is előbbre haladni.

Hayama Minami energikus, vicces, szókimondó. Kedveltem, mert a sok átlagos női karakterek mellett egy-egy ilyen női főszereplőt látni mindig felüdülés. Azért a legtöbb doramában nagyjából egy kaptafára készülnek a női főszereplők, és örülök, hogy olyannal találkozok, aki kitűnik a sorból.

Mellettük még 4 fontosabb mellékszereplőnk van. Minami öccse, Shinji. Ő az a kissé csapodár, rosszfiús karakter. Aztán Ryouko-chan, akibe Sena szerelmes. Rumiko, Shinji barátnője, és Momoko-chan, Minami legjobb barátnője. Ők is aktívan alakítják a történetet.

Szereplőgárda:

Kimura Takuyát először láttam ilyen visszahúzódó fiúként, és kezdem egyre jobban megszeretni az alakításait. Jó volt, hogy végre egy picit másabbat is kaptam tőle, egyre inkább a szívembe zárom. Remek volt.

Yamaguchi Tomoko abszolút új volt nekem, nem láttam még semmiben, de teljesen korrekt volt!

A mellékszereplők meg amolyan megszokott mellékszereplői közepesen erős szintet hoztak, jó volt.

Pozitívumok:

– A zene, pontosabban a főcímdal. Már első hallásra megtetszett, és – bár szégyellem is magam miatta, de én az a fajta vagyok, aki ezeket átnyomja, de – itt mindig végighallgattam.

– Momoko-chan: annyira jó karakter volt! Komolyan a kedvencem volt, mert butuska, vicces, és a hangposta üzenetein is nagyokat lehet röhögni.

– A befejezés. SPOILER Nagyon féltem, hogy az lesz, mint sok ilyen fejlődős, önmegvalósítós sorozatban, de itt hálaég nem éltek azzal az általam nem kedvelt fordulattal, hogy a főhősünk x évre elutazik. SPOILER

– A zene: olyan okos dolgokat mondtak a zenével kapcsolatban

Negatívumok:

– Elég sokszor voltak üresjáratok, amikor lassúnak találtam.

Amit tanultam belőle:

– Ha még egyszer az életben szingli lennék, tuti kinéznék magamnak egy helyes srácot és beköltöznék hozzá. Ha az élet olyan lenne, mint a doramákban, akkor egymásba szeretnénk 😀

Értékelés:

6/10

Juunen Saki mo Kimi ni Koishite １０年先も君に恋して 1. rész – első benyomás

No, hát a Long Vacationt le is tudtam, a NobuChefhez még mindig nem fűlik a fogam, úgyhogy kellett valami újat kezdenem. Most raktáron leginkább 90-es évekbeli sorozatok vannak, így gondoltam egy 2010-es, csak 6 részes sorozat pont jó lesz, főleg magyarul, pihenésképpen. Szóval amolyan könnyed humoros romantikára várva kezdtem bele, és egyelőre működik.

1. Történet: Félni szoktam az időutazásoktól, de ez aranyos. A férj visszautazik az időben, hogy megakadályozza a fiatalabb énje és a jövőbeli felesége találkozását. Tartottam tőle, de már az 5. perc felé éreztem, hogy jó lesz! Jó sok lehetőség van benne, de akár az is, hogy sablonossá válik.

2. Színészek: Ueto Ayától tartottam egy picit, de Uchino Masaaki annyira zseniális, hogy képtelen vagyok másra figyelni. A Jin-ben is nagyon szerettem, itt is remek! Úgyhogy, ha a történetet el is baltázzák, miatta élvezhető lesz mindenképpen. Tetszik, hogy a mellékszereplők is izgalmasak, a rocker öcsike, vagy az írónő sem egy átlagos karakter.

Így első gondolatra olyan 7/10-nek tippelem, ebből még lehet több és lehet kevesebb is. Reméljük, hogy inkább az előbbi!

Pasta 9. rész

Mivel már majdnem a felénél vagyunk, gondoltam írok róla egy kis rövid bejegyzést. 9 rész, és kezdem azt érezni, hogy kezd kifulladni a sorozat, nem viselem jól ezt a romantikus huzavonát szerintem, kezd idegesíteni.

Ami nem tetszik:

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat ront az egészen a szinkron. Azt is tudom, hogy Harcsik Róbert hanga rengeteget elvesz a Lee Seon Gyun-féle hangélményből, és habár nem vészesen rossz, de mégsem bírom túltenni magam azon, hogy hiányzik az eredeti! Plusz Zámbori Soma viszont annyira kellemes (bár olyan lassan beszél!), hogy Kim San talán túl szimpi nekem, az eredetiben nem tudom, milyen lenne. A legszörnyűbbek a kirúgott lányok egyébként, ha megjelennek, már húzom a szám.

 – Valamint a fordítás! Néha teljesen értelmetlen szószerkezeteket veszek észre. Arról nem is beszélve, mennyire következetlen a magázódás-tegetzés terén, vagy éppen azt vettem észre, hogy  Seo Yoo-Gyeong néha nővér, néha húg, ha az tesójával kapcsolatban beszél róla az apja. Nem tudom, koreaiul van-e rá külön szó, de ha nincs, akkor is lehetne következetes. Plusz hiányzik minden egyéb sajátosság, oppák, és hyungok is… nem mondom, hogy meg kéne hagyni, de akkor is, szokatlan és olyan erőltetett.

– Az évődés: mondtam már az elején, hogy ez a 20 rész sok lesz, és már most érezni ezt. Ezen a 9-en majdnem elaludtam!

Ami tetszik:

– Azért azok a romantikus jelenetek működnek. Még ha a szikrát nem is érzem, de az ilyen puszilós, ölelős, kézfogós részek legalább bejönnek!

Összegzésképpen: ha nem a tv-ben menne, már lehet feladtam volna (amúgy nem biztos, mert eredetiben ugye valamennyivel jobb lenne). Azt érzem, mint szinte minden koreai sorozatban, amit eddig néztem/nézek: ugyanaz a séma, de ebbe a témába nem kezdek bele, de majd szentelek neki egy bejegyzést!

Legközelebb pedig akkor írok majd a Pastaról, ha befejeztem, és jön a nagy értékelő bejegyzés 🙂

Majo no Jouken – 魔女の条件

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 1999 tavasz

Dalok:

Utada Hikaru – First Love

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Tanár/diák szerelem. Michi a 26 éves tanárnő, akit éppen eljegyeznek, nagyon megrémül ettől. Tanárnő, de nem igazán tud bánni a diákjaival és nem is ez az álma. És akkor megjelenik Hikaru, a 17 éves fiú, aki új iskolába iratkozik, Michi osztályába. Hikaru apja meghalt, az anyja igazgatja a kórházat, aminek ő az örököse, de ő nem ezt akarja, vagyis fogalma sincsen, mit akar az életétől. Aztán egymásba szeretnek…

Karakterek:

Nagyon szerettem mindkét karaktert. Michit, aki utálja az apja befolyásolását a munkahelyén, utálja igazából a munkáját is, keresi az útját. Ráadásul ott van a nagyon idegesítő barátja, aki a legbutább módon kéri meg a kezét.

Hikaru pedig egy átlagos 17 éves srác, aki szintén nem találja a helyét a világban. Az anyja kissé betegesen ragaszkodik hozzá, ő meg lázad a szülői szigor és figyelem ellen. Valahogy egyértelmű, hogy Michibe kapaszkodik, és Michi is belé.

A többiek közül nagyon szerettem még Michi anyukáját. Talán ő az, aki a legtöbbet változik a sorozat folyamán, és ez olyan jól mutatja, hogy a döntéseink mások életét is mennyire befolyásolják.

Az apa karaktere az egyik legidegesítőbb, amit valaha láttam, persze csak a vőlegény után. Hát bevallom, én is ezerszer inkább választottam volna Hikarut, mint Masaru-sant.

Hikaru anyukája szintén olyan karakter, akit nem igazán lehet megszeretni. Nyilván félti a fiát, őrizni, óvni akarja, miután a férje meghalt, csak ő maradt neki. De sosem szabad túlságosan is magunkhoz kötni senkit.  

Szereplőgárda:

Matsushima Nanako játssza Michit. Számtalan sorozatban láttam már. Nem tartom kiemelkedő tehetségnek, de általában teljesen rendben megoldja a dolgokat.

Takizawa Hideaki elkápráztatott. De tényleg. Annak ellenére, hogy Johnny’s-os (és velük nagyjából képben vagyok), igazából sosem figyeltem fel rá a sorozat előtt. De aztán itt teljesen jól hozta Hikaru szerepét. 

Akiket karakterként nagyon nem szerettem, az azért volt, mert tényleg jó munkát csináltak, legalábbis szeretnék ebben bízni. Egy embernél azonban teljesen biztos vagyok ebben. Kuroki Hitomit ki nem állhattam itt, pedig aztán a Golden Bowlban meg szerettem. Úgyhogy ez mindenképp azt jelenti, hogy igazán jó színésznő!

Pozitívumok:

– A zene: hogy én mennyire szeretem ezt a dalt Utada Hikarutól!

– A téma: szerintem a tanár/diák szerelem nagyon érdekes és izgalmas téma, mindamellett, hogy természetesen legtöbbször elítélendő, de itt például egyetlen pillanatig sem ítéltem el a szereplőket, és ezért is ilyen érdekes az egész.

– Meglepődtem, hogy ennyire jól sikerült eltalálni a harmóniát a szereplők között. Szerintem a 17 éves Takizawa Hideakinak nem lehetett könnyű eljátszani ezt a szerepet.

– A történet hangulata, valahogy nekem nagyon bejött, annyira, hogy már másodszor is újranéztem, és ahogy most írom a bejegyzést, ismét kedvem lett hozzá.

– Bár nem kapcsolódik szervesen ide, de muszáj megemlítenem, mert éppen nézem a Stand Up!!-ot, amiben szintén utalnak a sorozatra, vagyis annak egyik jelenetére. Picit spoilerezek, de mindig is akartam volna én is könyvtárban csókolózni 😀 A sorozatban ugyan nem csak csók van, de az a jelenet annyira jó, ha csinálnék válogatást a kedvenc csókos jeleneteimről, tuti dobogós lenne!

Negatívumok:

– Valami hiányzott. Vagy 5 percig gondolkoztam, hogy mit írjak ide, de nem tudom jól megfogalmazni. Valami hiányzott belőle, hogy tényleg teljesen lenyűgözzön. Talán kellett volna még egy kis szikra a szereplők közé, vagy lehetett volna egységesebb a történet íve.

Amit tanultam belőle:

– Sosem szabad teljesen magunkhoz láncolni senkit, főleg nem egy gyereket, akinek előbb-utóbb a saját életét kell élnie, a saját családjával. És ebből következik a másik, amin el kell gondolkozni. Vajon mennyire van jogunk beleszólni a gyerekünk (vagy bárki más) párválasztásába?

Értékelés:

9/10

Golden Bowl – ゴールデンボウル

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2002 tavasz

Dalok:

Paul Anka – You’re my Destiny

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Az egész igazából egy szerelmi történet egy kis bowlinggal fűszerezve. Akutagawa Shuu sok időt tölt a bowling teremben, ő az egyik legjobb játékos. Aztán amikor bowlingozni kényszerül azért, hogy megmentse a helyet, Sakura Hitomi lesz a partnere. A nő pár évvel idősebb, házas, ám nem túl boldog a férjével. Aztán lassan kezdenek beleszeretni egymásba… Valami ilyesmit olvastam róla és mivel szeretem, ha egy kissé tiltott szerelem szaga van a sorozatokban a kapcsolatoknak (mert az mégsem lerágott csont), gondoltam érdekes lesz. Hát annyira nem volt az, de nem is volt rossz. Csak valami mégis hiányzott.

Karakterek:

Akutagawa Shuu az egyik legszimpatikusabb férfi karakter volt, akit valaha láttam. Hitomi helyében egy pillanatig sem tétováztam volna. Bár persze Hitomi karaktere az ideális japán nőt testesíti meg, aki nagyon jól kezeli azt is, hogy a férje megcsalja és még meg is bocsájt neki… úgyhogy ő egy picit ellentmondásos lett a végére, de a remek párbeszédek, a bowlingozások… volt közöttük elég szikra!

A mellékszereplők általában sablonosak, előre lehet tudni már a mondataikat is. De akit meg kell említenem: a fehér öltönyös maffiózó és a kísérete. Minden részben megjelennek, utaznak a liftben és általában valamilyen nyelvtörőt vagy dalt énekelnek. Abszolút vicces karakterek 😀

Szereplőgárda:

Az egész sorozatot elcipeli a hátán a két remek főszereplő. Kaneshiro Takeshit ezelőtt filmekben láttam, és már ott is nagyon lenyűgözött. Itt is remek volt.

Kuroki Hitomit láttam már a Majo no Joukenben, és a szépsége varázsolt el először, másodsorban pedig a játéka. Itt is, minden mozdulata neki is a helyén volt.

A többiek mellékszereplők, így hát a képességeik vegyesek, de inkább rosszak sajnos. Ebben a sorozatban volt a legkiállhatatlanabb női szereplő, akit valaha láttam: Yoshikawa Hinano. Nem tudom, hogy ő mindig ilyen szörnyű-e, de tényleg kibírhatatlan már a beszédstílusa is.

Pozitívumok:

– A párbeszédek a főszereplőink között, mert természetesek voltak és hihetőek

– A már említett fehér öltönyös fickó és a fogdmegjei!

– Az, hogy az utolsó előtti részben is van még meglepi a karakterekkel, meg a sztorikkal kapcsolatban.

– Az utolsó rész nagyon érzelmes lett, még az is sikerült, hogy megsirassanak 🙂

– Szerintem a japánok remekül oldják meg a sportos doramákat, még egyikben sem volt túl sok sport, és van köztük néhány remek alkotás.

Negatívumok:

– Túl kevés volt az akció… lehet, gonoszul hangzik, de egy darab véletlenül elcsattanó csókocska van az egészben. Kevés, többet akartam volna!

– Néha picit unalmas, úgy a 7-8. rész felé éreztem azt, hogy minden rész ugyan olyan.

Amit tanultam belőle:

– Még sosem bowlingoztam, de egyszer szeretnék!

Értékelés:

6/10

Unfair -アンフェア

Anyukámmal közösen kezdtem el, de ő már a 3. résznél feladta, mondván, hogy unalmas és tényleg el is aludt mind a 3 részen. Én kitartó vagyok, általában nem adom fel könnyen egyik sorozatot sem, sokszori csalódás kell, hogy félbehagyjak valamit. Meg hát érdekelt, hogy miért olvasok róla jó véleményeket is, és a mydramalisten is viszonylag magas volt az átlaga. Így hát nem adtam fel, és de jól tettem!

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2006 tél

Dalok:

Yuna Ito – Faith

Destiny’s Child – I’m A Survivor

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Most, így a befejezés után visszagondolva, nagyon sok minden történt benne. A történet ott indul, hogy van Yukihira nyomozó, akinek talán túl erős az igazságérzete és ezért viszonylag könnyedén lepuffantja a bűnözőket. A társadalom szemében ez azért elítélendő dolog, így amikor pár évvel ezelőtt megölt egy 17 éves fiút, ráadásul azt nyilatkozta, hogy megteszi újra, eléggé meghurcolta a média. Mindennek a családja is kárát látta, elvált, és a kislánya nem beszél. Tehát itt van a bazierős női karakter, aki egyrészt kap egy újoncot társként, plusz egy új ügyet. Krimi ez a javából, ha hasonlítanom kellene, a Bloody Monday jut eszembe, éppen annyira izgalmas tud lenni.

Karakterek:

Yukihira nagyon szimpatikus volt, talán azért is, mert igazán tökös női karaktereket ritkán látok japán sorozatokban. Unom már a cuki, vagy bénázó csajokat, akikkel tömve vannak a sorozatok, Yukihira végre olyan női karakter volt, akit szeretni tudtam. A kupis lakásával, a meztelenkedésével, meg mindennel együtt. A családi élete darabokban, az ügy kezd a fejére nőni, mégis igazán jól helytáll.

A gyakornok Andou karaktere is nagyon remekre sikerült, ha valakinek Yukihira nem lenne szimpi, biztosan megszereti a kicsit bénázó, de aztán lelkes és kedves gyakornokfiút. Bíztam a szerelmi szálban, de nem spoilerezek, hogy volt-e, nézzétek meg! 🙂

A mellékszereplőink is eléggé erősek voltak, kezdve a férjjel, a munkatársakkal, vagy az egyáltalán nem szeretnivaló főnökkel. Élő, összetett karakterek, és szinte mindenkinek belelóg(hat) a keze abba a bizonyosba, így bárki bármiben benne lehet.

Szereplőgárda:

Shinohara Ryokot nem láttam ezelőtt, de most már figyelni fogom a munkáit, mert belopta magát a szívembe, annyira hiteles volt, hogy kíváncsi lettem, más karaktert hogyan keltene életre. Kevés színésznőt szeretek, ezt szerintem már említettem, de ő bekerült azok közé.

Eita játssza Andout, és mint ahogy tőle elvárható, remekül hozza a szerepet. Eita szerintem nagyon jó színész, számtalan szerepben láttam már, és mindegyikben más. Még a hasonló karaktereknél sem érzem azt, hogy ez ugyanaz, mint amit már láttam.

Főbb szerepben itt van még Terajima Susumu, akit szintén sok sorozatban láttam már, és őt is szeretem. A többiek is mind egészen jó munkát végeztek.

Pozitívumok:

– Az utolsó részig fogalmam sem volt, hogy ki lehet a gyilkos. Nem tudom miért sikerült, de engem úgy az orromnál fogva vezettek, hogy csak néztem! Megérte végignézni!

– Kaoru-chan karaktere. A karaktereknél nem írtam róla, de az egyik olyan karakter, aki egy kis humort csempész a sorozatba.

– A nyomozás: gyakorlatilag három ügyben is nyomoznak, melyek szálai szépen összefutnak, gabalyodnak. Sosincsen olyan pillanat, hogy a nézőnek ne lenne vagy száz kérdése ezzel kapcsolatban.

– A hangulat: valahogy mindig eléggé komor, és nyomasztó hangulata volt. És ez azért pozitívum, mert a témával, amiről szól, nagyon jól passzolt.

– Nem szeretem a Destiny’s Child, de ez a szám általában tökéletesen passzolt mindig, amikor betették egy-egy jelenethez.

– A szerelmi szál.

Negatívumok:

– Hullámvasút, mert egyszer már így neveztem azt, hogy néha totál izgalmas, máskor meg úgy éreztem, eléggé leült a történet. Vagy az is lehet, hogy csupán azért volt, mert egyszerre nem szabad belőle többet nézni.

Amit tanultam belőle:

– Sose bízz senkiben? Vagy éppen hogy bízz a lehető legjobb befejezésben? Kell-e a bosszú, egyáltalán elfogadhatóvá válhat-e bármilyen helyzetben?

Értékelés:

6/10 – csak hatos a hullámvasutazásért és a nehezen beindulásért, de az utolsó három rész külön 10/10-es lenne!

Long Vacation 6. rész

“Kissushiokka? Iiiiiiyo.”
Már annyira vártam! Nagyon jó a főszereplő párosunk, működnek együtt. De már kezdem sejteni a végét, és ha úgy alakul, ahogy gondolom, nem biztos, hogy elégedett leszek…

Boys on the Run ボーイズ・オン・ザ・ラン – Inkább ne!

Új rovatot indítok, mivel rájöttem, hogy a dobott sorozataimról is érdemes lenne írnom. Így hát vesézzük ki az elsőt! 9-ből egészen a 7. részig eljutottam… ezért íme:

7 ok, amiért nem tudtam befejezni:

1. A főszereplő: nyilván nem lehet minden főszereplőnk menő pasi, de Tanishi Toshiyuki a legeslegunszimpatikusabb karakter, akit valaha láttam. Ott van a Densha Otoko ellenpéldának, abban is hasonlóan béna a srác, és mégis leginkább csak megszeretgettem, megölelgettem volna.

2. A humorfaktor: Na, az nincsen benne. Valami szánalmas próbálkozás a humorra, de nekem nem jött be.

3. A történetszál szövése: Néha megjelent egy-egy karakter, aztán eltűnt, éppen ahogyan a legkényelmesebb volt. Kényelmes, de nem hiteles.

4. A szerelem: Olyan komolytalan, mintha egy tapasztalatlan tini írta volna ezen részét.

5. A punkhaj: Hát szerintem sose fogom tudni kiheverni.

6. A szar: Nem tudom máshogy írni, de ebben a sorozatban túl nagy jelentőséget tulajdonítottak neki…

7. A színészek: Kivétel nélkül mindenki alulmúlta magát. Először ki akartam menteni ez alól két személyt, de rájöttem, hogy attól, amit elvárnék tőlük, mégis eléggé messze álltak.

És az egyetlen ok, amiért belekezdtem:

1. Hogy lássam Ueda Tatsuyát bokszolni kábé minden részben kevesebb, mint 5 percig.

Aki szereti az ilyen stílust, az lehet szeretni fogja. Én inkább a komolyabb darabokat, meg a minőségi humorral megáldott sorozatokat preferálom. Az én ízlésvilágomtól ez nagyon messze áll.

De persze nézzetek bele, hátha nektek tetszeni fog, és akkor cáfoljatok meg! Különben is a magyar feliratot a fansub-csapatom készítette, szóval a feliratot csak ajánlani tudom^^

Értékelést nem mondok, nem lenne fair, hiszen nem néztem végig. Az is lehet, hogy az utolsó két rész a legjobb két utolsó rész a doramatörténelemben… hiszek a csodákban 😀

Long Vacation ロングバケーション 1. rész – első benyomás

Valami romantikusra vágytam, mert A Nobunaga no chef annyira nem jön be, hogy semmi kedvem folytatni, így újba kezdtem. Általában a romantikus doramákat szeretni szoktam, ezért most is ilyet választottam és nagyon izginek tűnik. Először csak gondoltam belepillantok, de az első rész egy órája pillanatok alatt elrepült, és ez jót jelent.

1. Történet: Jó kezdet volt, úgy indulunk, hogy egy esküvői ruhás nő (megjegyzem hófehér kimonó, és nagyon szép!) rohan az utcán. Aztán beállít a vőlegénye lakására, aki eltűnt. Ott meg a 24 éves Kimura Takuya nyit ajtót, mint a vőlegény szobatársa és nagyon nem érti a helyzetet. Kiderül aztán, hogy a vőlegény lelépett, a hoppon maradt menyasszony meg beköltözik. Nos, hát ez több szempontból is jónak tűnik. Egyrészt szeretem a beköltözős doramákat, másrészt azt is, amikor lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz a szereplők, plusz szeretem, ha szembeszállunk a társadalmi elvárásokkal, így az idősebb nő + fiatalabb fiú téma is izgalmas lehet. Nagyon sok lehetőség van benne!

2. Színészek: Kimura Takuya, írtam már róla. Teljesen rendben van, sőt! Itt teljesen meglepett, mert az általában laza vagy nagyszájú karakterek helyett most egy félénknek tűnő srácot játszik. A menyasszony szerepében Yamaguchi Tomoko, akit még semmiben sem láttam, de szeretem a vidám karakterét.

Úgyhogy nagyon sok potenciál van ebben a sorozatban. Mindemellett pedig 96-os, én ekkor még csak 8 éves voltam… De a ruhák és a korhangulat itt is átjön. Derékig érő naci, kertésznaci, vastag talpú cipők, hasat mutató topok! Bírom ezt is!

Szerintem lesz még belőle bepillantós bejegyzés is, meg azt hiszem be is fogom fejezni 🙂