Gokusen

Előző bejegyzésemben ugyan említettem,, hogy mindet össze akarom hasonlítani, de külön, magáról a sorozat egy-egy darabjáról is tervezek írni, hogy bővítsem a sorozatlistám linkjeit.

Adatok:

Részek: 12 + Sp

Sugárzás: 2002 tavasz

Dalok: Feel Your Breeze – V6

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Yamaguchi Kumiko (Yankumi) álma, hogy tanár legyen, pedig ő lenne az Oedo jakuza család negyedik számú örököse. Első munkájaként egy balhés osztályt kap, akiket aztán megpróbál rendbe szedni úgy, hogy közben a családi hátterét is titokban kell tartania.

Karakterek:

Kumiko nagyon szerethető karakter, és habár eléggé idealizált, tanárként nekem mindig is egyfajta példakép volt. Az első órámra is Foghto-oh-ozva mentem be 😀 Szóval még ha nem is mindenben, de lehet tőle inspirálódni, főleg a “soha ne add fel” vonalon.

Sawada Shin a legnagyobb bajkeverőnek tűnik, ki is csapták az előző iskolájából, mert megvert egy tanárt, de persze aztán kiderül, hogy olyan erölcsi értékekkel rendelkezik, amit a sorozatban Yankumin (és jakuza nagyapján kívül) mindenki megirigyelhetne…

A legjobb barátai közül egyértelműen Kuma a kedvencem, aki ugye végig jelen lesz majd a többi részben is.

Sawatari igazgató helyettes szintúgy az egész sorozatot végigkövető figura, akinek legfőbb gondja, hogy az iskola hírnevén soha se essen folt, ebből kifolyólag nem túl szimpatikus karakter.

Aztán vannak még persze diákok, tanár kollégák, jófej nagypapa, elég sok mellékszereplő, de hát így kerek a világ.

Szereplőgárda:

Nakama Yukie-t láttam először képernyőn, amikor japán osorozatot néztem és habár az nem az első, hanem a második Gokusen volt, azt hiszem azóta is túl kedves a szívemnek. egyébként remekül hozza a szomorú és humoros részeket is, nem beszélve a mérgesen felcsattanós jelenetekről. Mondjuk a verekedős részeken lett volna még mit gyakorolni, úgy érzem.

A diákok közül az egyetlen, aki tud játszani, az Matsumoto Jun. Kövezzetek meg, de le merem írni, pedig olyan nevek vannak itt, mint Oguri Shun és Narimiya Hiroki, de rettentő mód látszott most nekem, hogy mennyire kis bénák még és tapasztalatlanok. Oguri Shun elképesztő sokat javult az évek alatt, de Narimiya Hiroki is rengeteget fejlődött. Ezért is jó régi sorozatokat nézni 🙂

A többi színész nekem elég semleges és vagy inkább idegesítő alakítást nyújt, de egyiküktől sem másztam a falra szerencsére.

Pozitívumok:

– Az idealizmusa és az üzenete, minden lehetséges, küzdj az álmaidért, soha ne add fel, szeresd a családod, mindig mondj igazat, bízz másokban, vállald fel a hibáidat és még sorolhatnám 🙂

– A kémia Shin és Yankumi között.

Negatívumok:

– Mivel mangából készült, köze sincs a valósághoz némely esetben.

– Spoiler nélkül nehéz írni, de az utolsó részben némely karakter úgy viselkedik, főleg a kollégák, hogy nem hiszem el, hogy valójában is így lett volna.

– Igazából soha az életben nem akad össze Yankumi olyan nehéz ellenfelekkel, akik ne futnának el előle két ütés után 😀 Egyszerremindig csak egy valaki támad rá, még ha negyvenen vannak is, és a sebek meglepően gyorsan gyógyulnak…

Hasonló dorama:

Huhh, az olyan tanáros doramák, ahol egy csapat rossz kölyköt kell megnevelni, kezdve pl a GTO-val, ami ebben a témakörben viszi a prímet szerintem. A Misaki no1 is hasonló, de annak csak az első részét bírtam megnézni.

Amit tanultam belőle:

Főleg lelkileg erősített meg a tanári hivatásomban 🙂

Értékelés:

7/10

Ashita, Mama ga Inai

Adatok:

Részek: 9

Sugárzás: 2014 tél

Dalok: Kotoringo: Dare ka Watashi wo (nem is rémlik, hogy volt benne zene, pedig most néztem és a youtubeon se találom)

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

A történet egy árvaházban játszódik, ahol is leginkább 4 kislány életét követi nyomon. Bár persze az árvaház többi lakója is képbe kerül egy-egy rész erejéig. Plusz egy egész rejtett szál van végigvezetve a történeten, ami csak az utolsó részekre áll össze teljesen az ember fejében.

Karakterek:

Posuto, ő a főszereplőnk. Igazi érett gondolkodású lány, akiről néha azt is gondolhatnánk, hogy mekkora szemét, de igazából segíteni akar mindenkinek. Nem hiszem, hogy a valójában létezik ilyen 9 éves gyerek…

Donki az új lány az árvaházban, ő érkezik az első részben. Kicsit furcsa, a sorozat vége felé kifejezetten ellenszenves. Nem igazán állt össze, hogy ő miért is ilyen, amilyen.

Piami, a lány, aki szeret zongorázni. Ő a legcsajosabb, aki rá is játszik erre.

Bonbi a legkislányosabb és a legcukibb is. Arról álmodik, hogy JoliPi (Angelina Joli és Brad Pitt) fogja egyszer örökbe fogadni.

Maou az árvaház vezetője. Nem véletlen hívják Maounak, ami ördögöt, gonoszt meg ilyesmit jelent. Ő a legösszetettebb karakter talán a sorozatban.

Szereplőgárda:

Ashida Mana játssza Posutot, és nagyon jól. Bár néha azért túlzásba viszi egy picit. Mégis nagyon ügyes, és alig várom, hogy mi mindenben fog szerepelni még. Jó érzés találni egy tehetséges színésznőt, aki feltehetőleg nagyon jó lesz a későbbiekben is. Lehet követni a pályáját.

Suzuki Rio játssza Donkit. Cuki amikor mosolyog, és ő sem rossz a korához képest. Belőle is lehet egy valamire való színésznő.

Sakurada Hiyori alakítja Piamit. Az egész sorozat alatt nem tudtam eldönteni, hogy direkt ilyen túljátszott-e a szerepe, vagy a csaj csinálja rosszul…

Watanabe Konomi cuki, ezt a szerepet is játssza, de azért neki is van még mit gyakorolnia.

Mikami Hiroshit nem tudom, láttam-e másban, elsőre nem rémlik semmiben. Ó, dehogynem, utánakerestem, ő volt a tündér (vagy mi) a Proposal Daisakusenben. Nem volt rossz itt sem.

Mellékszereplők: Miura Shouhei, Shirota Yuu, Yoshizawa Hisashi és egy rakat híresebb vendégszínész is játszik benne!

Pozitívumok:

– A téma, mert általában bejönnek az ilyen árvaházas sorozatok, bár itt azért voltak durva dolgok is.

– Ashida Mana

– Volt benne valami, ami megfogott, mert 2 hónapos szünetet tartottam a közepén, mégis úgy tudtam folytatni, mintha mi sem történt volna.

Negatívumok:

– A kissé túlzásba vitt történetek, és ebből fakadóan a valótlannak tűnő karakterek.

– Apró túljátszások.

Amit tanultam belőle:

Hm, talán pár új szót és kifejezést.

Értékelés:

7/10

Itazura na kiss ~ Love in Tokyo – イタズラなキッス ~ ラブ・イン・トーキョー

Adatok:

Részek: 16

Sugárzás: 2013 tavasz

Dalok:

– Sabao: Update

– Sabao: Takaramono

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

No, hát aki látta a tajvani verziót (mint én is), annak a történet nem tartogat sok meglepetést. Aki nem látta, annak azért röviden elmesélem: Akihara Kotoko nem valami okos lány, ezért is hiszi azt, hogy ha szerelmet vall az egész iskola szeme láttára Irie Naokinak (aki nem mellesleg a legokosabb tanuló a suliban), abból nem lesz gond. Csakhogy Irie-kun visszautasítja.

Aztán Kotokóék frissen épült házát ledönti egy meteor (az eredeti mangában ugyanis nem földrengés van), ők pedig természetesen az Irie házba költöznek, mert Irie-kun Kotoko apjának gyerekkori barátja.

Karakterek:

– Kotoko annyira idióta, hogy nem lehet nem szeretni. Azt hiszem, bármelyik verziót is fogom megnézni, ha mindegyikben hasonló lesz, akkor tényleg szeretni fogom. Butácska, néha túl aggódó, kissé idióta, de kitartó és aranyos.

– Irie-kun a zseni, aki nem csak remek angolból, de egyébként is okos, mindenhez ért, szóval a tökéletes pasi. Szeretem a hűvösségét, azt hogy igazából teljesen elveszett és magányos karakter, aki nagyon nem akar az anyjától függni, ettől függetlenül azonban mindent feláldozna a családjáért.

– Kin-chan a szívem csücske. Aki éveken át szereti és támogatja Kotokót, történjen bármi. Képes lemondani az igaz szerelméről, csak hogy a másik boldog legyen.

A többiek mellékszereplők, inkább a következő pontban fejtem ki.

Szereplőgárda:

Miki Honoka csak 16 éves. Ez volt vele az egyetlen gondom, mert ilyen fiatalon nem lehet elvárni, hogy teljesen megértse és átérezze a történetet. Nincsen okom panaszra az alakításával kapcsolatban, mert tényleg nagyon jól hozza az idióta Kotokót, de néha azért éreztem, hogy nem ártana neki még egy kis tapasztalat.

Furukawa Yuuki az élő példája Irie Naokinak. Az első főszerepe, de megvett magának. Nem akarok összehasonlítást írni a tajvanival (ezt majd külön tervezem), de róla tényleg elhittem, hogy hiteles alakítást nyújt, és olyan, mint Irie Naoki. Mert ő is egyetemre járt, külföldön élt, így olyan angolja van, hogy öröm a fülnek (akik látták, remélem örökké a szívükbe zárták az On purpose – on párpászu jelenetet, mert én igen :D), és saját elmondása szerint hasonlóan félénk. Szóval nagyon jó volt a szerepben, de nála is el kell mondani, hogy ez az első főszerepe, így egy kissé érezni lehetett rajta a bizonytalanságot.

Yamada Yuuki hihetetlenül kedves volt a szerepében, és tudom, hogy elfogult is vagyok a Kansai Benje miatt – amit totál nehéz lehet szerintem beszélni, ha nem születsz bele -, de nem tehetek róla. Nem volt vele gondom, és azt hiszem, ő egészen természetesnek hatott a szerepében.

Nishimura Tomomi, mint Irie-kun anyukája borzalmas volt, tényleg. Nagyon nem szerettem. Azt az arculcsapást szerintem kétszázadszorra sem tudta normálisan megcsinálni…

Imoaraizaka Kakaricho volt Irie-kun apukája. Hát ez az ember egy cukiság. Most nézzétek meg, mennyire aranyos már csak külsőre is 🙂

Tanaka Yojit ismertem mellékszerepekből, itt Kotoko apja volt, teljesen rendben lévő volt, talán neki lehetett a legnagyobb tapasztalata a színészek közül.

Aizawa Yuga, Irie-kun öccse volt. Hát ő még abszolúte nagyon fiatal. Asszem annyi elég is lesz, hogy nem hiszem, hogy valaha nagy tehetség válna belőle.

Fujimoto Nanami és Yamaya Kasumi, mint a két barátnő eléggé idegesítőek voltak. Nem is tudtam az alakításukra figyelni, inkább csak arra, hogy idegesítenek.

Ja és akkor feltűnnek még random lányok, akik hajtanak Irie-kunra, na az őket játszó színésznőket nem érzem fontosnak megemlíteni.

Pozitívumok:

– A történet: nem vagyok manga vagy anime fan, de több helyen is olvastam, hogy nagyon hasonlít az eredeti mangához. És a mangából feldolgozott történetekkel sosem szokott nagy gond lenni (hm, csinálhatnék erről egy toplistát egyszer majd…).

– Furukawa Yuuki és Miki Honoka: Ők vitték el hátukon az egészet, mert tényleg nagyon jók voltak. Még annak ellenére is, hogy tíz év volt a két színész között, el tudtam tőle vonatkoztatni, és tudtam szeretni őket együtt.

– A zene: mind az endinget, mind az openinget minden egyszer végighallgattam, pedig sosem szoktam, de ezek nagyon illettek a hangulathoz, kicsit anime-like, de szerethető.

– Japánosság: ez igazából egy picit összehasonlítás lesz, de a tajvani után nézve nagyon szerettem, hogy ennyire japános. A karakterek, a történet, az egész.

– Kin-chan!

Negatívumok:

– A tapasztalat hiánya: nagyon meglátszódott. Rossz az, ha érzi az ember, hogy ezek nem igazi, élő szereplők, csak színészek, akik eljátsszák őket. Általában akkor éreztem ezt, ha mindenki ott volt egy szobában, a több szereplős jeleneteknél.

– Lassúság: lehet, hogy csak én éreztem, de elég sok üresjárat volt benne. Meg persze tudtam a sztorit is, szóval nem volt körömlerágás, amit picit sajnálok.

Amit tanultam belőle:

– Új kifejezéseket tanultam belőle (on puprose :D)

– Meg hát persze az üzenete sem rossz, miszerint legyünk kitartóak, és a jó végül elnyeri jutalmát 🙂

Értékelés:

7/10 – szigorú vagyok!

Beginners!

Adatok:

Részek: 10

Sugárzás: 2012 nyár

Dalok:

Kis-My-Ft2 – WANNA BEEEE!!! (nem találtam hozzá jó videót, bocsi)

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Kicsit kétkedve kezdtem bele, mert azt hittem, nem lesz más, csupán rendőrgokusen, de szerencsére nem így volt. A sztori egy olyan osztályról szól, akik bekerülnek ugyan a rendőr akadémiára, de valami miatt inkább egy amolyan „speciális” osztályba sorolják őket, mert nem feleltek meg. A főszereplőnk, Shimura Teppei is ilyen, de megígéri a barátjának, hogy mindenképpen végezni fog.

Karakterek:

Shimura Teppei egy kissé ütődött, vicces karakter, szerettem, hogy semmit nem vett komolyan, de közben azért a szíve a helyén volt.

A többi szereplőnk az osztály tagjai: Momoe Hiro a szeleburdi lány; Tachibana Danji a csendes sznob méregzsák; Yamane Shougo, Sugiyama Kiyotaka, Ishioka Taichi a lecgukibb fiú karakterek; Niijima Chiaki a visszafogott, félénk lány; Fukuhara Youko meg a céltudatos lány.

Rajtuk kívül vannak még a tanárok: Ryuuzaki Misaki, aki szívesen pofoz fel mindenkit és Sakuraba Naoki, aki meg szereti elbliccelni a tanítást.

Szereplőgárda:

Fujigaya Taisuke még a tehetségesebb idolok közül való szerintem. Az Ikemen desu neben korrekt volt és félig-meddig miatta is kezdtem bele a sorozatba. Sokkal jobban állnak neki ezek az idióta szerepek, megkedveltem a karakterét, szóval nincs panasz a munkájára.

Ha már idolok, akkor itt van Kitayama Hiromitsu, aki olyannyira rossz volt a Misaki no1-ban, hogy 2 rész után fel is adtam (asszem nincs jelölve a dobottak között, mert nem volt szívem fikázni a sorozatot, ami egyébként nem olyan rossz, csak már számtalanszor láttunk hasonlót). Itt viszont már szerzett egy kis tapasztalatot. Még mindig elég erőltetett és darabos, de alakulófélben volt az alakítása. Remélem, ha kap még szerepet, egyre inkább belerázódik.

Gouriki Ayame, aki lassan a leggyakrabban emlegetett színésznő a blogon, de hát tényleg mindenben ott van. Sokak szerint nincs tehetsége, én azonban szeretem. Mert egészen ügyesen hozta a bolondos lányt, míg máskor csendes szépség, vagy gonoszka ellenlábas.

Emoto Tokio nem a szépségéről híres, talán pont ezért vagyok elfogult vele szemben. Kedvelem az olyan színészeket (is), akik nem idolok, mégis aranyosak, ő pont ilyen.

Ishii Tomolya már a Waterboys sorozatban megvett magának. Olyan cuki ez a pufi srác 🙂

Koyanagi Yuu egy magas és közben kissé félénk, esetlen srácot játszott. Totál jól állt neki a szerep. Nem tudtam azonban eldönteni, hogy tehetségesnek tartom-e, remélem találkozok még vele valamilyen másik sorozatban (ami, ahogy nézem nem lesz nehéz, mert játszott elég sok mindenben)

Okamoto Azusa és Mizusawa Elena is egy-egy lányt játszott. Hát őszintén nem nyűgöztek le, vagy csak nem figyeltem rájuk eléggé, nem tudom.

Pozitívumok:

– A történet: valahogyan tényleg rendőrgokusent vártam, mégis mást kaptam, egy olyan történetet, ahol a barátság volt a fontos, és (majdnem) minden egyes szereplőt meg tudtunk kedvelni.

– A romantika: nem kifejezetten romantikus sorozat, mégis egészen jól működött ez a része

– A fiúk: nagyon tetszett, hogy a két JE-s fiú mellé nem egy csapat másik JE-st válogattak, hanem nem kifejezetten idol fiúkat, akiket lehetett kedvelni.

Negatívumok:

– Idealisztikus: tényleg az, sokszor éreztem azt, hogy azért ez már egy picit sok. Néha a karaktereink szuperhősökké váltak…

– A lányok: szerintem eléggé sivárra sikerült a másik két lány karakter – avagy csak én nem bírom megszeretni ezeket a túl félénk vagy túl céltudatos japán női karaktereket. Bezzeg az idióta vicces Momoével semmi gondom nem volt 😀

Amit tanultam belőle:

– Amit az ilyen szokásos iskolás-barátságos-ganbattés történetekből tanulhat az ember (és ez most nem leszólás, de valójában tényleg olyan, mint a többi ilyen történet. És ezek jók, lelkesítenek!)

Értékelés:

7/10

Beach Boys

Már a blog elindulásának idején kezdtem nézni, egészen eddig mégsem került sor rá, hogy megírjam. De most végre eljutottam ide is. Igyekszem ezután gyakrabban frissíteni.

 

Adatok:

Részek: 12

Sugárzás: 1997 nyár

Dalok: Sorimachi Takashi & Richie Sambora – Forever

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Igazán nyári dorama, szóval aki éppen erre az időszakra keres néznivalót, annak könnyű szívvel tudom ajánlani, mert van itt minden: tengerpart, nyári szünet és hasonlók. A történet két srácról szól. Sakurai Hiroumi és Suzuki Kaito ugyanott kötnek ki, és végül elvállalják, hogy dolgoznak a tengerparton álló kis fogadóban. Mindegyikük menekül a városból, és keresik önmagukat.

Karakterek:

Sakurai Hiroumi a folyton dumáló, nagyhangú srác. Én bírom az ilyen karaktereket, szóval rögtön a szívembe zártam.

Suzuki Kaito a másik főszereplőnk, ő a csendesebb, akit érdekel az, hogy mások mit gondolnak róla és sok-sok mindenkinek meg akar felelni. A nyár végére aztán persze változik, ami őt is szimpatikussá tette számomra.

Izumi Masaru a fogadó vezetője. Rendes, kedves, valahogy az az igazi nagyapa figura, akit lehet kedvelni.

Izumi Makoto a tizenhét éves lány, Masaru-san unokája. Aki nem akar az anyjával élni, így inkább a nagyapjával marad.

Szereplőgárda:

Azt hiszem, itt döntöttem el, hogy ideje lesz megnézni minden Sorimachi Takashi főszereplésével készült sorozatot (és filmet). Rettentően a szívembe zártam, és azóta már még jobban, köszönhetően a Virgin Roadnak (amiről majd írok!). Az ő neve garancia, és az ilyen laza srácos szerepek nagyon jól passzolnak hozzá.

Takenouchi Yutaka is teljesen rendben volt. Őt is megkedveltem, nem állítom, hogy zseniális, de sosem volt rá panaszom, Főleg, hogy nem is hittem volna, hogy ez a csendes szerep ilyen jól fog menni neki.

Hirosue Ryoukoról nem is tudom mit gondoljak, nem láttam sok mindenben, de valahogy valamiféle fura ellenszenvet érzek vele kapcsolatban. Nem értem miért, bár a sorozat sokat segített, hogy ezt legyőzzem. És leginkább a fiú/férfi doramakedvelőknek mondanám, hogy nem sok japán színésznő rendelkezik ekkora csípővel 😀

A további szerepekben megjelenik még Mike Maki, Inamori Izumi, Satou Hitomi, Akimoto Yuki, stb. Számomra nem túl nagy nevek, de többnyire mindenki rendben volt.

Pozitívumok:

– Az egyéni történetek: annak ellenére, hogy nehezen indult be, nagyon megszerettem, mert nem csupán az odaérkező vendégek egyéni drámáit ismertük meg, de az egész nagyon jól bemutatta, hogy mindenkinek vannak nehézségei az életben.

– A dráma: van elég, főleg az utolsó részekben. Többször is sírtam.

– A nyár: tényleg igazi nyári hangulata van az egésznek. Nem is hiszem, hogy lehetne ezt a sorozatot télen nézni.

Negatívumok:

– Lassúság: vagy inkább rosszul ütemezték picit, először a 6. rész körül kezdtem érezni azt, hogy kedvelem ezt a sorozatot. Addig meg csak Sorimachi Takashi miatt tartottam ki.

Amit tanultam belőle:

Hét ez most nem éppen tanulás, de Sorimachi Takashi majdnem minden sorozatának angol címe van, például: Beach Boys, Virgin Road, Over Time, Cheap Love, Double Score, Dream Again, Hotman… és szerintem nem is jutott eszembe az összes 😀 Nem igazán értem miért, bár persze gondolom a 90-es években ez divat is volt, de nála ez később is jellemző.

Értékelés:

7/10

Akumu-chan – 悪夢 -ちゃん

Ez egy kicsit nagyobb búcsú most egy sorozattól, mivel az Akumu-chant még a blog indulása előtt kezdtem nézni, valahol az 5-6. rész körül jártam, amikor indítottam az ASTSZ-t 🙂

 

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2012 ősz

Dalok:

– Momoiro Clover Z – Saraba, Itoshiki Kanashimi-tachi yo

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Nehéz úgy írni a történetről, hogy ne spoilerezzek semmit, főleg mert már eléggé rég láttam az első részt, így nem tudom pontosan, mi minden derül ki ott. Mindenesetre annyit elmondhatok, hogy a sorozat az álmokról szól, vagyis inkább a rémálmokról. Mutoi Ayami tanárnő, az ő osztályába érkezik új diákként Koto Yuiko, ezzel aztán megbolygatva Ayami sensei életét…

Karakterek:

Mutoi Ayami sensei sok mindent hordoz magával a múltjából (és erre majd csak szépen sorban derül fény), kezdetben a diákjaival és a tanárkollégákkal szemben sem őszinte. Mosolyog mindenkire, az a kedves tanárnőféle, de valójában nem ilyen. Szerettem, hogy mennyit változott, azt hogy mindenre fény derült és végül Ayami sensei nagyon szimpatikus lett.

Koto Yuiko egy átlagos kislány szeretne lenni, csak az álmai miatt nem igazán sikerül neki. Csak 11 éves és nagyon sok olyan dolgot lát, amit nem kellene. Szimpatikus volt.

Shiki Takashi a joker a sorozatban, tényleg. Az ő karaktere tipikusan az a figura, akiről tudod, hogy veszélyes, hogy sántikál valami rosszban, de közben bízol benne, hogy mégis igazából jó fej. Az irodalomban odáig vagyok ezekért a karakterekért, de a doramákban is!

A többiek is mind-mind szerepet játszanak a sorozatban, de annyira nem érzem szükségét annak, hogy kiemeljem őket itt, inkább majd a színészi alakításoknál…

Szereplőgárda:

Kitagawa Keiko a Buzzer Beat óta a kedvenc női színészeim között van, bármilyen karaktert játszik, én azt szeretem, úgyhogy nagyrészt miatta is mertem belevágni a sorozatba.

Kimura Manatsu, mint Koto Yuiko nagyon aranyos volt. Komolyan a szívemhez nőtt ez a kislány, egy kissé rémisztő olykor, de cuki 🙂

Gackt-sama volt a másik, aki miatt muszáj volt belekezdenem a sorozatba, és de jó is volt látni. Remélem, kap még pár szerepet, mert az ő szexi hangján minden karaktert (legyen az gonosz vagy jó) muszáj szeretni!

Yuuka nővérke volt a sorozatban, ő volt a legnagyobb negatívum az egészben. Én ezt a nőt ki nem állhatom, komolyan nem értem, miért kap nagyobb szerepeket is (mint pl. a Papadoluban!?). Brrrrr.

Anan Kenjivel többnyire semmi bajom, de itt olyan idegesítő igazgatóhelyettest alakított, hogy nagyon utáltam.

Kohinata Fumiyo meg rengeteg mellékszerepben megtalálható, komolyan. Örültem, hogy nagyobb szerepben is láthatom.

A tanárkollégák meg a gyerekek is jól voltak egyébként, az a szokásos mellékszereplős szint volt meg itt is.

Pozitívumok:

– A történet: az egy-egy részre nyúló nyomozgatásokból egy szépen összefüggő kerek, egész történet alakult ki a végére, és ez tetszett.

– A karakterek jellemváltozása

– A tanulság: az, hogy a jövőnk meg lehet írva, de mi éljük, és minden perc fontos. Meg persze az egész álmok-igazságok-álomfejtéses dolgok.

– A mitológiába bújtatott igazságok és a pszichológiai alapok

– Gackt remek játéka és karaktere(i), és a kémia közte meg Keiko között (még bőgtem is, pedig ez nem egy romantikus dorama alapból!)

– Az utolsó egy perc, komolyan mondom a legeslegjobb dorama-befejezés, amit eddig láttam! Kiabál a 2. évadért vagy egy SP-ért, de remélem nem lesz belőle, mert félek, hogy elrontanák!

Negatívumok:

– Az igazatóhelyettes karaktere, aki nyilván a humorfaktor lett volna, de ez nem jött össze

– Picit lassan indul be az elején, de a 4. résztől kezdve én élveztem

– A fantasy nem biztos, hogy mindenkinek be fog jönni, plusz persze a képi megvalósítások sem túl szépek néha (pl. az utolsó részek valamelyikébe van valami nagy fóka, na az nagyon rondára sikerült), ellenben a sensei álmainak képi világát nagyon bírtam! (ez meg már pozitívum, aminek nem is a negatívumok között kellene lennie…)

Amit tanultam belőle:

– Amilyen üzenetet közvetített, picit muszáj elgondolkozni rajta.

Értékelés:

7/10

És akkor akkor a végére íme egy nagyon jó kép:

Engine – エンジン

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2005 tavasz-nyár

Dalok:

– Jimmy Cliff: I Can See Clearly Now

– Aerosmith: Angel

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

A főszereplőnk, Kanzaki Jirou F3-mas autóversenyző, egészen jól mennek a dolgai, mindaddig, míg össze nem töri a csapata egyik autóját, és ezután kiteszik a csapatból. Nem tud mást kezdeni, mint hazaköltözik a szülői házba. Csakhogy az apja időközben árvaházat nyitott ott, Jirou pedig utálja a gyerekeket. Első olvasatra is szimpatikus történet volt, és pontosan azt nyújtotta, amit az alapsztoriból elvártam volna: a morcos Jirou a gyerekutálat helyett a sorozat végére egészen máshogyan gondolkodik majd.

Karakterek:

Kimura Takuya igazából nem egy őstehetség. Félreértés ne essék, nagyon szeretem őt, az egyik sorozatát én magyarítom, de az az igazság, hogy annyira nem az a hihetetlenül tehetséges színész, akitől leesik az állam. Mégis minden szerepe nagyon jól megformált, és természetesnek is hat. Talán pont ez a természeteség az, ami miatt engem is levesz a lábamról. Semmi erőlködés, semmi túljátszottság. Bármilyen szerepet is alakítson, én száz százalékig hiszek neki. Ő kelti életre Jirou-t, az egyáltalán nem kedves, 32 éves srácot, aki éppolyan gyermek még, mint a többi 12 gyerek az árvaházban. A sorozat igazából arról is szól, hogy hogyan érik felnőtté, mert addig csak játszadozott.

Jirou karaktere mellett Tomomi sensei nagyon idegesítő volt, a mindenbe beleszóló, állandóan anyáskodó tanár, akit én is utáltam gyerekként. Valahogy miatta kicsit sutának éreztem az egész szerelmi szálat is. De hát szinte minden sorozatba kell szerelmi szál ugye…

A többiek rendben vannak, a gyerekek is, a többi alkalmazott is, de  Jirou szerepe az, ami elviszi a hátán az egész sorozatot.

Szereplőgárda:

Kimura Takuyáról már beszéltem, mellette ott van még Koyuki, Tomomi sensei alakítója. Kevés japán színésznő van, akit szeretek és/vagy elismerek. Nos, ő egyik kategóriába sem tartozik. Korrekt volt, jó volt, de semmi egyéb. A gyerekek: Ueno Juri, Toda Erika, Nakajima Yuto, Arioka Daiki az, akiket szeretnék kiemelni, de igazából még a legaranyosabb kis kétéves Nanaét játszó Oka Mayu is remek a szerepében. És végül Sakai Masato is egy árvaházi dolgozót játszik, igaz egy kevésbé szimpatikus, és kevésbé kidolgozott karaktert. Viszont muszáj megemlítenem, mert engem ő lenyűgöz, bármit is alakítson. Anyukám viszont nem kedveli, mert szerinte mindig olyan álszentnek tűnik, és furcsán hangzik, de ebben is van valami.

Pozitívumok:

– Maga a mondanivaló: szeretem azt, ha a szereplőink jellemfejlődésen mennek keresztül. Jirou felnő a történet végére.

– A gyerekek: már csak értük is megérte megnézni.

– Kiszámíthatatlanság: valahogy sosem az történik, amit a nyugati mozikon felnövő lényem várt volna. Több mint száz japán sorozattal a hátam mögött is meglepett. Nagyon élveztem!

– Kimura Takuya: Jirou alakítása remekül sikerült, nem akarok spoilerezni, de volt pár rész, amit megkönnyeztem.

Negatívumok:

– A szerelmi szál sutasága.

– Kicsit minta elszúrták volna a történet felépítését. Mert a tetőpont valahogy nem úgy esett, ahogyan vártam volna.

Amit tanultam belőle:

– Soha ne legyek olyan tanár, mint Tomomi sensei

Értékelés:

7/10