Cheap Love – első benyomás

Miután tegnap megírtam a Virgin Road-os bejegyzésemet, ráébredtem, hogy Sorimachi Takashi doramát akarok nézni, így hát emellett döntöttem. Amikor elolvastam a tartalmát, pont olyan romantikus doramának tűn, amiket szeretni szoktam.

1. A történet: Kotozuka Nanami zongoratanár, egyedül él, akinek semmi izgalom nincsen az életében, változni akar, de nem tudja, hogy hogyan kellene. A szülei felhajtanak neki egy omiai partnert, a szokásos fickó: lelkes, de egyébként dögunalom, és tuti, hogy aranyos és kedves is lesz, mert ez mindig így szokott lenni. Na de Nanamink az első rész folyamán többször is összefut egy alakkal, nevezetes nevén Yanase Junichival, aki az a tipikus rosszfiú. Egy bárban dolgozik, az a munkája, hogy nőket keressen a bárba, kicsit alvilági figura, de egyébként kedvesnek tűnik. Szóval egymásba bonyolódnak, ráadásul Nanami teszi meg az első lépést.

Számomra sok szempontból izgalmas, egyrészt mindig is érdekeltek az olyan romantikus történetek, ahol társadalmi különbségek vannak a szereplők között, plusz itt Junichi nagyon más világból jött, mint Nanami. Ja és Nanami vagy 5 évvel idősebb is. Kíváncsi leszek, mi mindent tudnak kihozni a sztoriból.

2. A szereplők: Sorimachi Takashiról én mindig csak ódákat tudnék zengeni :d amúgy ez a gengszter külső nagyon furán áll neki. Tsuruta Mayut most látom először, meglátjuk, mit tud nyújtani. Kicsit középszerű és vérszegény, de talán csak azért ilyen, mert maga a szerep sem túl életteli.

A sorozat egyébként 1999-es, meglepő volt, mert itt már egészen más a divat, mint a két évvel előbbi Virgin Roadnál. Ez bizony már a 2000-es évek eleje 😀 Remélem, hogy azért legalább olyan jó lesz, mint általában a ’90-es doramák, én azokat szeretni szoktam.

Virgin Road

Megfogadtam, hogy ha lesz időm, most már végre a kedvenc sorozataimról fogok írni. A legkevésbé ismertebbet választottam először, és azt hiszem, mégis benne van a top 3 legjobban szeretett sorozatban. Lehet, hogy egyszer le is fogom fordítani!

 

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 1997 tél

Dalok: Amuro Namie – Can You Celebrate? – fejből kiverhetetlen dal, tegnap is ezt dúdolgattam.

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Sakurai Kazumi elmegy az USA-ba, apukája tiltása ellenére, aztán a levelében megígéri, hogy hazaviszi a vőlegényét, csakhogy a vőlegényével szakítanak, ő meg terhes. Szóval végül megkéri a repülőn mellette utazó srácot, hogy hazudja azt, hogy ő a vőlegénye…

Karakterek:

Sakurai Kazumi szimpatikus szereplő, aki jól helytáll ebben a furcsa helyzetben is, amibe keveredett.

Yoshimi Kaoru egy elveszett figura, az a típus, aki sokat szövegel, laza és semmivel sem törődik, de közben igazából nagyon kedves és jó srác, aki figyel mindenkire. Szerettem, hogy ilyen érzékeny, mégis úgy, hogy tud menő is maradni.

Sakurai Hikari az apa, Kazumi apja, aki igazán szereti a lányát és csak védeni akarja mindentől. A legkedvesebb apakarakter, akit valaha láttam, még a sok kiabálása ellenére is.

Szereplőgárda:

Wakui Emit először láttam sorozatban, ügyesen csinálta, szimpatikus lett, bár ehhez biztos, hogy a karaktere is hozzájárult.

Sorimachi Takashi egyike a kedvenc férfiszínészeimnek, és azután a sorozat után lett az igazán. Akármit játszik, mindig levesz a lábamról.

Takeda Tetsuya, vagy a legismertebb szerepe alapján nevezhetném Kinpachi-senseinek is (Igaz, még nem láttam, de tervezem az egész sorozatot). Tehetséges színész.

Mellékszerepben feltűnik még Yo Kimiko. Ó, és Houshou Mai, akinek sikerült annyira rosszul játszania, hogy utáltam már akkor, amint megláttam a képernyőn. A karaktere se egy szerethető csajszi.

Pozitívumok:

– Színészek + forgatókönyv: A színészek zseniálisak, elviszik a hátán az egészet, vagyis elvinnék, ha nem lenne a történet is zseniális.

– A kilencvenes évek fílingje, van itt kéremszépen kopott farmer dögivel, nagytrapézok és kordbársonyok, igazán jó volt, visszatértem a gyermekkorom világába 😀

– A mondanivaló: olyan sok mindenről szó esik benne, hogy igazi tanmeseként is lehetne megnézetni az emberekkel. Szóba kerül a család, az anyaság, az örökbe fogadás, a hazugság, de még az újságírói jog és szólásszabadság is… komplex.

– Minden részen sírtam, volt könnyezős jelenet, volt zokogós rész. Emlékszem, az utolsó részhez egy százas zsepivel ültem le, mondván úgyis szükség lesz rá. Lett is. És nyugi, én a jó dolgokon is tudok sírni, úgyhogy nem a „rákos lesz, meg fog halni”-féle kategóriába esik a sorozat 😀

Negatívumok:

NINCS, egyszerűen nincs, tényleg!

Amit tanultam belőle:

Az élet dolgait? Mondhatjuk, á, mindjárt újra fogom nézni 🙂

Értékelés:

10/10

Tokyo Bandwagon 2. rész

Tudom, hogy még csak a második rész, de muszáj kitennem, mert übercuki Kamét babázni látni! Igyekszem ezután visszafogni magam, ígérem 🙂
Egyébként a sorozat második része is jó volt, fotelba kucorodós, nem körömrágós, hanem szívet-melengetős kis dorama lesz ez, azt hiszem.

Galileo

Adatok:

Részek: 10

Sugárzás: 2007 ősz

Dalok: KOH+ – KISS Shite – nagyon szerethető kis dalocska 🙂

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Alap nyomozós dorama, amit szerintem majdnem mindenki látott, vagy látni akar egyszer. Én akkor kerítettem rá sort, amikor a 2. szezon ment éppen. A történet egy picit sablonos, legalábbis sok amcsi sorozat épül erre. Szóval van egy okos fizikus professzor, meg egy mindenlében kanál rendőrlány, és nyomoznak. Amilyen egyszerű, épp annyira jó is az egész.

Karakterek:

Yukawa Manabu sensei, akit Galileónak hívnak bizonyos ismerősei, segít megoldani a rendőrségnek az ügyeket. Jellemző rá, hogy csakis a matematikai és fizikai dolgok érdeklik. Bár persze olyan sármos, hogy az ember lánya megrohad a képernyő előtt, de megnyugtató, hogy a sorozatbéli nők is így vannak ezzel 😀

Utsumi Kaoru a nyomozó, aki ha valami furcsa ügyet lát, a senseihez fordul segítségért. Kezdetben nehezen érti meg a tudóst, de a sorozat végére nagyon jól összecsiszolódnak.

Szereplőgárda:

Első találkozásom volt ez a sorozat Fukuyama Masaharuval és hát ó meg á, le voltam véve a lábamról.

Shibasaki Kou hozta a szokásosan remek játékát, azon kevés színésznők köré sorolom, akiket szeretek.

Mellettük feltűnik még a sorozatban Maya Miki, pimasz kis laboros csajként, Kitamura Kazuki pedig nyomozóként.

Pozitívumok:

– Az ügyek, bírom, ha izgisek, és mivel fizikus agyam nekem nincsen, szinte minden ügy adott elég gondolkozni valót. Plusz persze mindig volt morális tartalom is.

– A humor, mert a sensei igazából totál vicces fickó, nagyon jókat szakadtam rajta. Meg azon is, amikor vészes helyzetekben is halál nyugodtan dolgozott tovább, és nem esett pánikba.

– A kémia, mert a két szereplő között olyan kémia feszül, hogy ihaj, simán jelentkezhetnének a „tökélets kémiával megáldott párosok” lista tetejére. Kimondatlan szerelmi szál, ami inkább ragaszkodás és barátság, vagy a fene tudja, mert nincsen kifejtve, de pont ezért izgatja az ember fantáziáját.

Negatívumok:

– Talán picit lassú néhol, annak üresjáratok, de a nyomozós sorozatokba kell is. egyébként ez is ilyen mondvacsinált negatívum, mert igazából nem nagyon ugrik be semmi.

Hasonló dorama:

Mr. Brain – ugyanezen összeállítás a szereplők tekintetében, hangulatilag picit más, de ha ajánlanom kellene hasonlót, ez ugrik be.

Amit tanultam belőle:

Hú, egy csomó fizikai dolgot, nagyon élveztem a kísérleteket 😀

Értékelés:

8/10

49 – első benyomás

Akármennyire is Johnnysos doramák, még mindig késztetést érzek arra, hogy legalább beléjük pillantsak, aztán utána majd eldöntöm, kell-e folytatni vagy nem, megér-e egy postot itt, vagy még annyit sem. Így hát ma belenéztem a 49-be. A története izgi, nekem a test-lélekcserés cuccok bejönnek, szóval vállalkozni mertem a megnézésére. És nem is volt rossz.

1. A történet: Széthulló család, dolgozó apuka, válás… ilyen családban él Dan. Aztán egy baleset miatt az apja lelke a testébe költözik. Innentől kezdve vártam a szokásos jeleneteket, amiben szenved a főhősünk, de itt nem ez volt. Végre egy felnőttként viselkedő férfi. Kíváncsi leszek, merre halad tovább a sorozat, mert egészen jól indult ahhoz képet, amit vártam tőle. Még humor is van benne.

2. Színészek: A JE idolok nem tudnak színészkedni amikor még csak tizenegypár évesek. szerintem ezt ki lehet jelenteni, leginkább az újabb generációra nézve. Bár persze kivételek vannak, de őket nem akarom most felsorolni, mert nincsenek a sorozatban. A főszereplő Satou Shourival elvileg találkoztam már a Hungry!-ban, hát nem rémlik, de itt egészen ügyesen hozza a formát. Persze a szerelmes részek nem mennek neki olyan jól, viszont korrektnek tűnik. Yasui Kentarou meg olyan kis cuki, a többiek totál átlagosak, vagy rosszabbak, mint ahogy szokott lenni. Ja, és szerepet kapott a Golden Bomberes Kyan Yutaka is, nem igazán értem, milyen megfontolásból akart ő ebben a sorozatban játszani. Nem mintha túlságosan ismerném a zenekart vagy őt magát.

3. Forgatókönyv: Megint csak sokat nyomott a latban Nojima Shinji neve, aki sok olyan sorozaton dolgozott, amit személy szerint nagyon kedvelek (Lova Shuffle, Aikurushii, Pride, stb.).

Összességében szokásos JE drámának tűnik, mégis remélem, hogy hihető lesz, a szokásos kis humorral, és kevesebb bénasággal, mint általában. Bízzunk benne, két rész után azt mondom, még egészen jó is lehet.

Tokyo Bandwagon – első benyomás

Alig vártam, hogy végre találjak hozzá angol feliratot. Az őszi szezonban kb. ez az egyetlen dorama, ami kifejezetten érdekel, de ez nagyon. Kame jelenléte számomra kötelezővé teszi, emellett családi dráma, ami a romantikusok után a 2. kedvencem.

1. Történet: Családi dráma, mint említettem, együtt élő négy generáció, egy kávézó és antikvárium, amit mindenki közösen vezet. Csupa olyan izgalmas kis momentum, ami miatt amellett döntöttem, hogy nekem ezt néznem kell. A családi kapcsolatok felvázolására került sor az első részben, lévén ki kinek a kije, voltak meglepetések is. Magamban írtam egy nagyon jó kis sztorit a folytatásra, de persze úgysem így lesz 🙂

2. Színészek: Számomra Kame volt a legnagyobb húzónév, főként mert végre nem egy mangafeldolgozásban játszik, hanem “igazi” családi drámában, ami azért komolyabb szerepnek mondható szerintem, annak ellenére, hogy én szerettem a többi szerepében is. Mellette apaként Tamaki Kouji, nagyapaként Hiraizumi Sei, nagymamaként Kaga Mariko, tesóként Kaneko Nobuaki (végre nem gonosz karakterszerepben), aztán még Mitsuishi Ken és Katagiri Hairi is megjelenik. Nem véletlenül hagytam a végére Tabe Mikakót, akit nem kedvelek túlzottan, oké oké, elmegy, de mégis olyan béna szegénykém. Remélem, hogy nem teszi tönkre az alakítása az egészet. Tippre Kame szívszerelmének szánják, hát nem tudom, tudja-e jól alakítani ezt majd.

3. Forgatókönyv: Plusz még ez is segített abban, hogy még kíváncsibb legyek rá, mivel a forgatókönyvet Oomori Mika írta, aki olyan sorozatok forgatókönyvének megírásán dolgozott már, mint pl. a Kimi wa Petto, My Boss my Hero, Buzzer Beat, Juunen saki mo kimi ni Koishite vagy a Hungry!, amik közül egyik sem volt rossz, sőt!

Összességében pont olyan sorozatnak tűnik, amit szeretni szoktam (főleg ha már az első részen is bőgnöm kell :D), úgyhogy azt hiszem, jó lesz ez. Kame pedig az unalmas sorozatokat is nézhetővé teszi, szóval közepesnél semmiképpen sem várok rosszabbat. Remélem, hamar készül hozzá a felirat!

IRIS – első benyomás

Miután szépen befürödtem a Boys over Flowersszel (5. részig bírtam, majd írok róla), elkezdtem inkább végre egy olyan koreai sorozatot, amitől az utolsó reményt vártam. Eldöntöttem, hogy ha ez sem fog tetszeni, fel fogom adni végleg és megmaradok a japán és tajvani sorozatoknál.  Szóval IRIS.

1. A történet: csak annyit tudtam, hogy forgatták Budapesten (egyébként most, hogy pont én is felköltöztem, tök jó volt nézni), meg hogy valami akciós és kémes cuccos az egész. Reméltem, hogy izgi lesz, első látásra az is volt.

2. A színészek: nem akarom tagadni, de nagyon nagy érv nekem T.O.P., hogy nekiálltam. Nem vagyok k-pop rajongó, de G-Dragont szeretem, és ha már G-Dragon, akkor T.O.P.-re is kíváncsi lettem. A többi színészt és színésznőt nem is ismertem, így tényleg fogalmam sem volt, hogy ki milyen képességekkel van megáldva. Így első pillantás után korrektnek tűnik mindenki, még a női szereplőnk is szimpatikus.

3. A szálak: meg tudtak lepni a történet szálainak bogozásával, remélem, hogy ez a későbbiekben is így lesz, és akkor kitartok mellette. Egyelőre nem sok mindent értek, de szeretném, ha olyan jó kis akciódús sorozatot kapnék, mint pl. a Bloody Monday.