Bambino!

Ha valaki igazán főzéssel kapcsolatos sorozatot akar nézni (így a Pasta után háta megjött erre a kedv), akkor ezt ajánlanám. Tényleg a főzésről, a tanulásról, a fejlődésről szól, és sokkal jobban bemutatja ezt, mint általam látott bármelyik főzős sorozat. Az olasz szavak még mindig a fülemben csengenek, ha rágondolok, pedig már legalább két vagy több éve láttam.

 

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2007 tavasz

Dalok:

Arashi – We can make it!

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

A főszereplőnk Ban Shogo, aki dolgozni kezd egy olasz étteremben. Az az álma hogy híres séf legyen.

Karakterek:

Ban Shougo tipikusan az a karakter, aki naiv álmodozó. Azt hiszi magáról, hogy sok mindent tud, csak aztán amikor bekerül egy híres étterembe, nála sokkal többet tudó szakácsok keze alá, rá kell jönnie, hogy nem így van. Szerettem, minden idegesítősége ellenére is, mert tudott tanulni, alkalmazkodni, fejlődni és nem adta fel könnyen.

A konyhán dolgozó személyzetet is szerettem, különösen a kissé bogaras cukrászt.

A nem szakács karakterek közül Yonamine Tsukasa karaktere volt a legjobb, az italian guy, aki tényleg nagyon szimpatikus volt.

Részletesebben nem igen mennék bele, mert így évek távlatából nem igazán emlékszem már a többi karakterre.

Szereplőgárda:

Matsumoto Jun a főszereplő, na ez anyukámnál alapból szerethetővé tette a sorozatot, nekem ennyi nem elég 😀 Mindenesetre MatsuJun hozza a tőle várható szintet, teljesen rendben lévő, cuki karakter, matsujnos mosollyal.

Kitamura Kazuki abszolút zseniális volt, tényleg az ő szerepéért az ő játékáért éri leginkább megnézni az egész sorozatot – már persze a főzős ismereteken kívül.

A szereplők között van még Mukai Osamu és Satou Ryuuta. Mindkettejüket nagyon szeretem, és valóban az ő szerepükre emlékszem is, a többiekére kevésbé.

Pozitívumok:

– Tényleg nagyon nagy betekintést nyújt a konyhai munkába, mióta láttam és étterembe megyek, mindig eszembe jut, hogy mi lehet ott.

– A szakácsok és felszolgálók kapcsolata: Nagyon szerettem azokat a képeket, hogy a konyhában zajlik az élet, füst, edénycsörömpölés, egy percnyi pihenő sincsen, addig kint az étteremben a pincérek olyan nyugodt türelemmel dolgoznak, hogy megdöbbentő a különbség

– A műszak utáni beszélgetések és közös főzések és ebédelések, szóval egy csomó dolog volt, ami jól összekovácsolhatta a karaktereket.

Negatívumok:

– Igazából a konyhai életen kívül nem nagyon történnek dolgok, így egy picit unalmas.

– Van benne egy szerelmi szál, ami szerintem teljesen felesleges, mert kb. 2 epizód erejéig jelenik meg hangsúlyosabban.

Amit tanultam belőle:

– Hogy jó, hogy nem szakács lettem, tuti nem bírnám 😀

Értékelés:

6/10

Long Vacation – ロングバケーション

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 1996 tavasz

Dalok:

Kubota Toshinobu (feat. Naomi Campbell) – La La La Love Song 

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Már az első benyomásoknál írtam róla. Összeköltözős dorama, amiket szeretni szoktam. A két főszereplőnk: Hidetoshi Sena és Hayama Minami. Sena zongoraművész, pontosabban jelenleg gyerekeket tanít zongorázni, mert az összes meghallgatáson általában rosszul teljesít. Minamit pedig elhagyja a vőlegénye, lelép az esküvő napján. Ő pedig elrohan a lakásába, ahol Sena nyit ajtót, mint a vőlegény szobatársa. Mivel nincsen más lehetősége, Minami beköltözik Senához.

Karakterek:

Hidetoshi Sena alapjában véve egy csendes nyugodt srác, amolyan „művészlélek” szerintem. Eléggé érzékeny és kedves is. Keresi az útját, önmagát, a zongorázással is sok gondja van, szóval tökéletesen az a szereplő, aki a történet során jól tud jellemfejlődni, és így a munkájában is előbbre haladni.

Hayama Minami energikus, vicces, szókimondó. Kedveltem, mert a sok átlagos női karakterek mellett egy-egy ilyen női főszereplőt látni mindig felüdülés. Azért a legtöbb doramában nagyjából egy kaptafára készülnek a női főszereplők, és örülök, hogy olyannal találkozok, aki kitűnik a sorból.

Mellettük még 4 fontosabb mellékszereplőnk van. Minami öccse, Shinji. Ő az a kissé csapodár, rosszfiús karakter. Aztán Ryouko-chan, akibe Sena szerelmes. Rumiko, Shinji barátnője, és Momoko-chan, Minami legjobb barátnője. Ők is aktívan alakítják a történetet.

Szereplőgárda:

Kimura Takuyát először láttam ilyen visszahúzódó fiúként, és kezdem egyre jobban megszeretni az alakításait. Jó volt, hogy végre egy picit másabbat is kaptam tőle, egyre inkább a szívembe zárom. Remek volt.

Yamaguchi Tomoko abszolút új volt nekem, nem láttam még semmiben, de teljesen korrekt volt!

A mellékszereplők meg amolyan megszokott mellékszereplői közepesen erős szintet hoztak, jó volt.

Pozitívumok:

– A zene, pontosabban a főcímdal. Már első hallásra megtetszett, és – bár szégyellem is magam miatta, de én az a fajta vagyok, aki ezeket átnyomja, de – itt mindig végighallgattam.

– Momoko-chan: annyira jó karakter volt! Komolyan a kedvencem volt, mert butuska, vicces, és a hangposta üzenetein is nagyokat lehet röhögni.

– A befejezés. SPOILER Nagyon féltem, hogy az lesz, mint sok ilyen fejlődős, önmegvalósítós sorozatban, de itt hálaég nem éltek azzal az általam nem kedvelt fordulattal, hogy a főhősünk x évre elutazik. SPOILER

– A zene: olyan okos dolgokat mondtak a zenével kapcsolatban

Negatívumok:

– Elég sokszor voltak üresjáratok, amikor lassúnak találtam.

Amit tanultam belőle:

– Ha még egyszer az életben szingli lennék, tuti kinéznék magamnak egy helyes srácot és beköltöznék hozzá. Ha az élet olyan lenne, mint a doramákban, akkor egymásba szeretnénk 😀

Értékelés:

6/10

Golden Bowl – ゴールデンボウル

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2002 tavasz

Dalok:

Paul Anka – You’re my Destiny

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Az egész igazából egy szerelmi történet egy kis bowlinggal fűszerezve. Akutagawa Shuu sok időt tölt a bowling teremben, ő az egyik legjobb játékos. Aztán amikor bowlingozni kényszerül azért, hogy megmentse a helyet, Sakura Hitomi lesz a partnere. A nő pár évvel idősebb, házas, ám nem túl boldog a férjével. Aztán lassan kezdenek beleszeretni egymásba… Valami ilyesmit olvastam róla és mivel szeretem, ha egy kissé tiltott szerelem szaga van a sorozatokban a kapcsolatoknak (mert az mégsem lerágott csont), gondoltam érdekes lesz. Hát annyira nem volt az, de nem is volt rossz. Csak valami mégis hiányzott.

Karakterek:

Akutagawa Shuu az egyik legszimpatikusabb férfi karakter volt, akit valaha láttam. Hitomi helyében egy pillanatig sem tétováztam volna. Bár persze Hitomi karaktere az ideális japán nőt testesíti meg, aki nagyon jól kezeli azt is, hogy a férje megcsalja és még meg is bocsájt neki… úgyhogy ő egy picit ellentmondásos lett a végére, de a remek párbeszédek, a bowlingozások… volt közöttük elég szikra!

A mellékszereplők általában sablonosak, előre lehet tudni már a mondataikat is. De akit meg kell említenem: a fehér öltönyös maffiózó és a kísérete. Minden részben megjelennek, utaznak a liftben és általában valamilyen nyelvtörőt vagy dalt énekelnek. Abszolút vicces karakterek 😀

Szereplőgárda:

Az egész sorozatot elcipeli a hátán a két remek főszereplő. Kaneshiro Takeshit ezelőtt filmekben láttam, és már ott is nagyon lenyűgözött. Itt is remek volt.

Kuroki Hitomit láttam már a Majo no Joukenben, és a szépsége varázsolt el először, másodsorban pedig a játéka. Itt is, minden mozdulata neki is a helyén volt.

A többiek mellékszereplők, így hát a képességeik vegyesek, de inkább rosszak sajnos. Ebben a sorozatban volt a legkiállhatatlanabb női szereplő, akit valaha láttam: Yoshikawa Hinano. Nem tudom, hogy ő mindig ilyen szörnyű-e, de tényleg kibírhatatlan már a beszédstílusa is.

Pozitívumok:

– A párbeszédek a főszereplőink között, mert természetesek voltak és hihetőek

– A már említett fehér öltönyös fickó és a fogdmegjei!

– Az, hogy az utolsó előtti részben is van még meglepi a karakterekkel, meg a sztorikkal kapcsolatban.

– Az utolsó rész nagyon érzelmes lett, még az is sikerült, hogy megsirassanak 🙂

– Szerintem a japánok remekül oldják meg a sportos doramákat, még egyikben sem volt túl sok sport, és van köztük néhány remek alkotás.

Negatívumok:

– Túl kevés volt az akció… lehet, gonoszul hangzik, de egy darab véletlenül elcsattanó csókocska van az egészben. Kevés, többet akartam volna!

– Néha picit unalmas, úgy a 7-8. rész felé éreztem azt, hogy minden rész ugyan olyan.

Amit tanultam belőle:

– Még sosem bowlingoztam, de egyszer szeretnék!

Értékelés:

6/10

Unfair -アンフェア

Anyukámmal közösen kezdtem el, de ő már a 3. résznél feladta, mondván, hogy unalmas és tényleg el is aludt mind a 3 részen. Én kitartó vagyok, általában nem adom fel könnyen egyik sorozatot sem, sokszori csalódás kell, hogy félbehagyjak valamit. Meg hát érdekelt, hogy miért olvasok róla jó véleményeket is, és a mydramalisten is viszonylag magas volt az átlaga. Így hát nem adtam fel, és de jól tettem!

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2006 tél

Dalok:

Yuna Ito – Faith

Destiny’s Child – I’m A Survivor

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Most, így a befejezés után visszagondolva, nagyon sok minden történt benne. A történet ott indul, hogy van Yukihira nyomozó, akinek talán túl erős az igazságérzete és ezért viszonylag könnyedén lepuffantja a bűnözőket. A társadalom szemében ez azért elítélendő dolog, így amikor pár évvel ezelőtt megölt egy 17 éves fiút, ráadásul azt nyilatkozta, hogy megteszi újra, eléggé meghurcolta a média. Mindennek a családja is kárát látta, elvált, és a kislánya nem beszél. Tehát itt van a bazierős női karakter, aki egyrészt kap egy újoncot társként, plusz egy új ügyet. Krimi ez a javából, ha hasonlítanom kellene, a Bloody Monday jut eszembe, éppen annyira izgalmas tud lenni.

Karakterek:

Yukihira nagyon szimpatikus volt, talán azért is, mert igazán tökös női karaktereket ritkán látok japán sorozatokban. Unom már a cuki, vagy bénázó csajokat, akikkel tömve vannak a sorozatok, Yukihira végre olyan női karakter volt, akit szeretni tudtam. A kupis lakásával, a meztelenkedésével, meg mindennel együtt. A családi élete darabokban, az ügy kezd a fejére nőni, mégis igazán jól helytáll.

A gyakornok Andou karaktere is nagyon remekre sikerült, ha valakinek Yukihira nem lenne szimpi, biztosan megszereti a kicsit bénázó, de aztán lelkes és kedves gyakornokfiút. Bíztam a szerelmi szálban, de nem spoilerezek, hogy volt-e, nézzétek meg! 🙂

A mellékszereplőink is eléggé erősek voltak, kezdve a férjjel, a munkatársakkal, vagy az egyáltalán nem szeretnivaló főnökkel. Élő, összetett karakterek, és szinte mindenkinek belelóg(hat) a keze abba a bizonyosba, így bárki bármiben benne lehet.

Szereplőgárda:

Shinohara Ryokot nem láttam ezelőtt, de most már figyelni fogom a munkáit, mert belopta magát a szívembe, annyira hiteles volt, hogy kíváncsi lettem, más karaktert hogyan keltene életre. Kevés színésznőt szeretek, ezt szerintem már említettem, de ő bekerült azok közé.

Eita játssza Andout, és mint ahogy tőle elvárható, remekül hozza a szerepet. Eita szerintem nagyon jó színész, számtalan szerepben láttam már, és mindegyikben más. Még a hasonló karaktereknél sem érzem azt, hogy ez ugyanaz, mint amit már láttam.

Főbb szerepben itt van még Terajima Susumu, akit szintén sok sorozatban láttam már, és őt is szeretem. A többiek is mind egészen jó munkát végeztek.

Pozitívumok:

– Az utolsó részig fogalmam sem volt, hogy ki lehet a gyilkos. Nem tudom miért sikerült, de engem úgy az orromnál fogva vezettek, hogy csak néztem! Megérte végignézni!

– Kaoru-chan karaktere. A karaktereknél nem írtam róla, de az egyik olyan karakter, aki egy kis humort csempész a sorozatba.

– A nyomozás: gyakorlatilag három ügyben is nyomoznak, melyek szálai szépen összefutnak, gabalyodnak. Sosincsen olyan pillanat, hogy a nézőnek ne lenne vagy száz kérdése ezzel kapcsolatban.

– A hangulat: valahogy mindig eléggé komor, és nyomasztó hangulata volt. És ez azért pozitívum, mert a témával, amiről szól, nagyon jól passzolt.

– Nem szeretem a Destiny’s Child, de ez a szám általában tökéletesen passzolt mindig, amikor betették egy-egy jelenethez.

– A szerelmi szál.

Negatívumok:

– Hullámvasút, mert egyszer már így neveztem azt, hogy néha totál izgalmas, máskor meg úgy éreztem, eléggé leült a történet. Vagy az is lehet, hogy csupán azért volt, mert egyszerre nem szabad belőle többet nézni.

Amit tanultam belőle:

– Sose bízz senkiben? Vagy éppen hogy bízz a lehető legjobb befejezésben? Kell-e a bosszú, egyáltalán elfogadhatóvá válhat-e bármilyen helyzetben?

Értékelés:

6/10 – csak hatos a hullámvasutazásért és a nehezen beindulásért, de az utolsó három rész külön 10/10-es lenne!

Kagi no Kakatta Heya – 鍵のかかった部屋

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2012 tavasz

Dalok:

– Arashi: Face down

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Mivel krimiről van szó, minden egyes részben egy-egy esettel foglalkoznak, de az kapcsolja őket össze, hogy minden eset egy-egy bezárt szobában történik. Három főszereplő nyomozza az ügyeket: a pénzéhes ügyvéd, a fiatal gyakornoklány és a zseniális biztonsági szakember.

Karakterek:

Enomoto Kei az egyik főszereplőnk, egy eléggé magának való alak, biztonsági szakemberként dolgozik, nagyon jól ért a zárakhoz, így aztán ő az, aki minden részben felfedi a bezárt szobák rejtélyét. Szótlan, csendes, de mégis érdekes figura.

Serizawa Gou a pénzéhes ügyvéd, aki tényleg csak a pénzt és az időt tartja szem előtt, és általában az bezárt szobás ügyeket gyorsan lezárná, csak púpnak érzi őket a hátán. Nagyon bírtam a karakterét!

Aoto Junkót alakítja, aki éppen gyakornokként kerül az ügyvéd Serizawa alá, ambiciózus, lelkes, és mindenkinek segíteni akar. Kicsit talán túlbuzgó is.

Ez a három karakter, nagy jellemábrázolást nem kell várni, végülis egy külön-külön részes krimiről van szó. De egyébként a karakterek megállják a helyüket.

Szereplőgárda:

Enomoto-sant Ohno Satoshi alakítja, aki remek példája az olyan jpop idoloknak, akik tudnak színészkedni. Tényleg bármilyen szerepben tökéletesen alakít.
Sato Kouichi játssza Serizawa Gout, az ügyvédet. Normális, élvezhető teljesítményt nyújt.  Toda Erika nekem néha az agyamra ment, főleg mert számomra nagyon középszerű színésznő, most sem csillogtatta meg (a nem létező) tehetségét…

Pozitívumok:

– Ohno: igen, végülis miatta néztem

– A makettek és zárak: nagyon szerettem az elkészített maketteket, meg a sok-sok zárat Enomoto-sannál.

Negatívumok:

– Minden rész ugyanolyan: igazából mindegyik egy-egy bezárt szobás esetről szól, elkerülhetetlen, hogy ne váljon monotonná

– Krimi-vonal: abszolút semmi rejtély benne, minden résznél tudtam, hogy ki lesz a hunyó, pedig nem vagyok egy lángelme a krimik esetében

Amit tanultam belőle:

– Kevés szöveggel is lehet olyan erős karaktert létrehozni, hogy végignézzek miatta 11 részt. Még annak ellenére is, ha a sztori uncsi.

Értékelés:

6/10

Piece – ピース

Adatok:

Részek: 13

Sugárzás: 2012 tél

Dalok:

– Nakayama Yuma: Missing Piece

– Nakayama Yuma: Mizu no Kaeru Basho

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Elég izgalmasan indul a történet: pár osztálytárs összegyűlik az egyik volt osztálytársuk temetésén. Harukát – a lányt, aki meghalt – igazából senki sem ismerte, nem voltak barátai se az iskolából, piszkálták is. A temetés után Haruka anyja elmondja Mizuhónak, hogy Haruka terhes volt, amikor középiskolások voltak, és megkéri Mizuhót, hogy derítse ki, ki volt Haruka barátja.

Karakterek:

A sorozatban az egyetlen valamennyire is jól megformált karakter Yuma karaktere: Narumi Hikaru, Mizuho kiismerhetetlen osztálytársa, barátja, a nőcsábász srác. Minden lány odáig van érte, és őszintén megmondva, meg is értem, hogy miért. Plusz a srácban van valami ijesztő is…

Rajta kívül a többi karakter eléggé sablonos. Mizuho, habár főszereplő, nem igazán került közel hozzám. Amolyan átlagos karakter és biztos vagyok benne, hogy ezt a színészi játék miatt éreztem!

A többiek mellékszereplők, ennek megfelelően nem igazán ismerjük őket, még Harukát sem, aki pedig sokkal több lehetőséget is hordozott volna, ha jobban csinálják meg.

Szereplőgárda:

A sorozatot egyértelműen Nakayama Yuma alakítása viszi el a hátán, egyébként a többiek nem alakítottak nagyot, annak ellenére sem, hogy szinte minden részben könnytenger van.  Mizuho karakterét Honda Tsubasa formálta meg. Engem rettentően idegesített, hogy teljesen olyan volt mint Takimoto Miori (Ikemen desu ne). Annyira hasonlított a játékuk, hogy alig hittem a szememnek.

Matsumura Hokuto játsza Yanai sempait, aki Harukával egy szakkörre járt. Láttam már a Shiritsu Bakaleya Koukouban, hát az ott nyújtott alakítása fényévekkel jobbnak tűnt. Itt olyan volt szegénykém, mint valami robot.

A legrosszabb alakítást Arai Moe nyújtotta. Az általa megformált Remivel egy pillanatot sem bírtam volna ki egy légtérben, de nem azért, mert ellenszenves karakter volt, hanem azért mert dühítően összeszedetlennek tűnt.

Haruka alakítója, Mizuno Erina volt még a leginkább elviselhető a női frontvonalon, de úgy tűnt, ő sem adott bele mindent.

Azt még fel kell hoznom mentségül, hogy egyetlen szereplőnk sem idősebb 18-19 évesnél, szóval reménykedjünk, hogy tanulnak még valamit, főleg hogy ezelőtt szinte egyiküknek sem volt más szerepük. Ha meg nem fejlődnek, akkor nem adnak nekik több szerepet. Yuma persze kivétel, ő már 15 évesen is ügyes volt 🙂

És hogy ha ilyen szörnyűek a szereplők, miért írok róla mégis? Nem tudom. Volt benne valami, ami miatt kitartottam 13 részen át, talán a történet miatt, mert már érdekelt, mi lesz belőle.

Pozitívumok:

– A történetvezetés: a nyomozgatás egészen izgalmasan alakul.

– Az első 3 ep: olyan erősen kezdődött, hogy azt hittem, ki sem bírom a következő részig.

– Yuma: írtam már, hogy ő vitte el a hátán az egészet, valóban. Nagyon erős karaktert játszott, és jól megoldotta. Ráadásul még a szememnek is jól esett a látvány 🙂

Negatívumok:

– A szereplőgárda majd’ minden tagja.

– Honda Tsubasa faarca: szerintem a lány csupán háromféle érzelem kifejezésére képes, de lehet sokat mondtam.

– Könnytenger: szinte minden részben sírt egy, vagy több valaki. Valahogy túl sok volt nekem. Hála, hogy Narumit nem ríkatták meg, mert akkor lekapcsoltam volna.

Amit tanultam belőle:

– Az első pár részt angol felirattal, majd később csak japánul, felirat nélkül néztem. Szóval egyértelműen nyelvgyakorlás volt.

Értékelés:

6/10