Shinya Shokudou

Most fejeztem be és muszáj írnom róla, mert igazi kis gyöngyszemre akadtam, amit mindenkinek ajánlok megnézésre!

Adatok:

Részek: 10

Sugárzás: 2009 ősz

Dalok:

Suzuki Tsunekichi – Omoide

Magic Party – Believe in Paradise

Infó még a sorozatról itt és itt.

Történet:

A Shinya Shokudout éjjeli étteremnek lehetne fordítani, erről is szól. Egy étteremről, ami éjféltől reggel hétig van nyitva, a szakács bármit megcsinál, amit kérsz (és amit meg tud oldani). Minden egyes kb. 25 perces rész egy-egy különállóbb kis történet, persze vannak visszatérő vendégek, de mindig van is valami új téma. A kajás sorozatok kedvelőinek külön ajánlom, de egyébként is olyan sajátos hangulata van, ami a több száz dorama közül – amit láttam – is kiemeli.

Karakterek:

A főszereplőnk a Master, az étterem tulajdonosa, talán ő a leginkább szívemnek kedves karakter, szűkszavú, éppen annyit mond, amennyit kell és remek hallgatóság. Ő a narrátor is egyébként.

Mellékszereplő karakterek például: a sarokban csendesen üldögélő fiú, a táncos lány, a transzvesztita, a yakuza, a három negyvenes nő, az otakuk, és még sorolhatnám.

Szereplőgárda:

A Mastert Kobayashi Kaoru alakítja és remek munkát végez.

Rajta kívül csak neveket sorolnék, páran állandó vendégek, de van, aki csak egy-egy rész erejéig szerepel: Odagiri Joe, Matsushige Yutaka, Tanaka Kei.

Pozitívumok:

– A hangulat, ami egyik eddig általam látott sorozatra sem jellemző. Csendes, nyugodt, semmi akció, annyira bensőséges, mintha tényleg éjjel lenne örökké.

– A valóságoshoz való közelség. Minden részben van egy-egy történet, és ezek mindegyike olyan, amelyet minden mondatáig elhiszek. Nem látni egyetlen doramás klisét, egyetlen forgatókönyvi húzást sem.

– Az ételek. Minden rész egy-egy ételről is szól. A végén ehhez tippeket is adnak, hogyan lehet még finomabban elkészíteni. Mindegyik nagyon guszta és igazi japán, amiről el tudom hinni, hogy otthon is ezt eszik a normális, hétköznapi japán emberek.

– A karakterek, mert azért egy kis utcácskában vagyunk, a vásárlói negyedben, ahol igazi élő karakterek vannak, ahol végül mindenkit megértesz, és a szívedbe tudsz zárni egy sztriptíztáncosnőt épp úgy, mint egy újságkihordó fiút.

– A zene, vagyis az opening.

Negatívumok:

– Hangulat sorozat, ami azt jelenti, hogy kicsit nekünk is meg kell nyugodni előtte, hogy tudjuk élvezni a nyugalmát. Ha valaki erre nem képes, lehet, hogy kevésbé fogja szeretni.

Hasonló dorama:

Nincsen, aki tud nekem hasonlót mondani, az kérhet tőlem egy bejegyzést!

Amit tanultam belőle:

Rengeteg receptet, vagyis inkább csak japán ételt, ami gusztusosan néz ki, nekem meg muszáj lesz rendesen megtanulnom, hogyan is kell elkészíteni, hogy megkóstolhassam! 🙂

Értékelés:

9/10

Bambino!

Ha valaki igazán főzéssel kapcsolatos sorozatot akar nézni (így a Pasta után háta megjött erre a kedv), akkor ezt ajánlanám. Tényleg a főzésről, a tanulásról, a fejlődésről szól, és sokkal jobban bemutatja ezt, mint általam látott bármelyik főzős sorozat. Az olasz szavak még mindig a fülemben csengenek, ha rágondolok, pedig már legalább két vagy több éve láttam.

 

Adatok:

Részek: 11

Sugárzás: 2007 tavasz

Dalok:

Arashi – We can make it!

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

A főszereplőnk Ban Shogo, aki dolgozni kezd egy olasz étteremben. Az az álma hogy híres séf legyen.

Karakterek:

Ban Shougo tipikusan az a karakter, aki naiv álmodozó. Azt hiszi magáról, hogy sok mindent tud, csak aztán amikor bekerül egy híres étterembe, nála sokkal többet tudó szakácsok keze alá, rá kell jönnie, hogy nem így van. Szerettem, minden idegesítősége ellenére is, mert tudott tanulni, alkalmazkodni, fejlődni és nem adta fel könnyen.

A konyhán dolgozó személyzetet is szerettem, különösen a kissé bogaras cukrászt.

A nem szakács karakterek közül Yonamine Tsukasa karaktere volt a legjobb, az italian guy, aki tényleg nagyon szimpatikus volt.

Részletesebben nem igen mennék bele, mert így évek távlatából nem igazán emlékszem már a többi karakterre.

Szereplőgárda:

Matsumoto Jun a főszereplő, na ez anyukámnál alapból szerethetővé tette a sorozatot, nekem ennyi nem elég 😀 Mindenesetre MatsuJun hozza a tőle várható szintet, teljesen rendben lévő, cuki karakter, matsujnos mosollyal.

Kitamura Kazuki abszolút zseniális volt, tényleg az ő szerepéért az ő játékáért éri leginkább megnézni az egész sorozatot – már persze a főzős ismereteken kívül.

A szereplők között van még Mukai Osamu és Satou Ryuuta. Mindkettejüket nagyon szeretem, és valóban az ő szerepükre emlékszem is, a többiekére kevésbé.

Pozitívumok:

– Tényleg nagyon nagy betekintést nyújt a konyhai munkába, mióta láttam és étterembe megyek, mindig eszembe jut, hogy mi lehet ott.

– A szakácsok és felszolgálók kapcsolata: Nagyon szerettem azokat a képeket, hogy a konyhában zajlik az élet, füst, edénycsörömpölés, egy percnyi pihenő sincsen, addig kint az étteremben a pincérek olyan nyugodt türelemmel dolgoznak, hogy megdöbbentő a különbség

– A műszak utáni beszélgetések és közös főzések és ebédelések, szóval egy csomó dolog volt, ami jól összekovácsolhatta a karaktereket.

Negatívumok:

– Igazából a konyhai életen kívül nem nagyon történnek dolgok, így egy picit unalmas.

– Van benne egy szerelmi szál, ami szerintem teljesen felesleges, mert kb. 2 epizód erejéig jelenik meg hangsúlyosabban.

Amit tanultam belőle:

– Hogy jó, hogy nem szakács lettem, tuti nem bírnám 😀

Értékelés:

6/10

Pasta – 파스타

Adatok:

Részek: 20

Sugárzás: 2010

Dalok:

– Pasta OST

Infó még a sorozatról: itt és itt

Történet:

Seo Yu Gyeongot éppen előléptetnék szakácsnak konyhalányból, amikor is új főnök érkezik a konyhába, aki azzal kezdi, hogy kirúg minden nőt. Seo Yu Gyeong azonban nem megy el. Aztán lassan egymásban szeretnek…

Karakterek:

Seo Yu Gyeongot nagyon nem szerettem, mert hát nem igazán értem mit lehet szeretni ebben a kissé bugyuta, naiv és tudatlan lányban. Persze, el lehet szórakozgatni vele, de igazából olyan szürke és semmilyen volt, hogy nem tudtam megkedvelni. Azt meg főleg nem értem, miért szeretett bele két férfi is.

Choe Hyeon Uk pont az a fajta karakter, akit szeretek, és szerintem rajtam kívül még sokan. A kívülről morcos, hideg, akár kegyetlen, de belül egy teljesen normális ember. Remek volt.

O Se Yeong volt a kedvencem a nők közül. Mert könnyebben azonosultam vele, mint pl. Seo Yu Gyeonggal. Mert ki nem követett el még hibát? Ki nem akarta még újrakezdeni az életét, Ki nem kapaszkodott még fölöslegesen egy szerelembe és nem mert továbblépni? Szerintem mindenki. És szerettem, hogy a hibái ellenére nagyon szerethető karakter volt.

Kim San volt a szívem csücske, bár az ő nagy szerelmét sem igazán értem, de jó volt azt látni, hogy van olyan férfi még a világon, aki 3 évig tud titokban szeretni egy nőt. Bár pont ezért tűnt eléggé idealisztikusnak…

Szereplőgárda:

A négy főszereplő egészen jó volt, bár nyilván Lee Seon Gyun vitte a hátán az egészet, nélküle eléggé semmilyen lett volna színészi játék. Zseniális ez a pasas, tényleg. A Coffee Prince-ben pl. elég soká tartott, hogy megszeressem, de aztán azóta nagyon kedvelem!

A többi három főszereplőnk rendben volt, az átlagos szintet hozták.

Mellettük viszont szinte mindenki szörnyű volt. Az olasz szakácsok egy az egyben, főleg a nőnek kinéző No Min U! De a másik 4 szakács is, nem csak hogy nem voltak szépségek, de annyira irritálóak voltak, hogy utáltam őket. És persze a lányok, hát ők a szörnyűség tetőfokai voltak!

A mellékszereplők között két meglepetés volt csak: Hyeon U, aki a pincérsrácot alakította, őt nagyon kedveltem. Lee Seong Min, akit nagyon nem szerettem az elején, de a végére az egyik kedvenc karakterem lett, és a színészi játéka is értékelhető volt.

Pozitívumok:

– Lee Seon Gyun!

– A romantkázós jelenetek

Negatívumok:

– Ha toplistáznék olyan sorozatokat, amikben a leggusztustalanabbul esznek, ez nyerné az első helyet! Hát így kóstolgatni a tésztát, fúj!

– A sztori: volt ebben lehetőség, de úgy érzem, csomó mindent nem használtak ki benne, lehetett volna több drámázás. Az elején attól féltem túl sok lesz, de túl kevés volt, pedig én szeretem a szerelmi drámákat!

– A szinkron és fordítás: nem írok róla semmi mást, nyígtam miatta már eleget.

– Seo Yu Gyeong: egy erős női karakter mellett sokkal jobban a hatása alá kerültem volna, de ez a mindenkinek behódoló, fejet hajtó ázsiai nőtípus nekem nagyon nem jön be.

Amit tanultam belőle:

– Egy kevés főzési ismeretet talán szereztem (bár igazából ezt csak azért írom, hogy írhassak ide valamit. Enélkül is egészen jól tudok főzni)

Értékelés:

5/10